- Mit keres ez itt? - kiáltotta felállva Ron.

  - Először is az „ez” szót személyre nem használjuk - mondta fagyosan Piton. - Másodszor pedig, ha nem tudná, Mr Malfoy a Rend tagja. Ugyanannyi joga van itt lenni, mint magának, ha nem több - mondta kárörvendően villogó szemmel, mivel látta, hogy Ron mennyire megütközik iménti kijelentésén. - Végül is ő viszi vásárra a bőrét a Nagyúr előtt! - néma csönd lett a szobában. Mindenki Pitont vagy Ront nézte. Csak Hermione figyelte Dracot. A fiú arca furcsa volt, hiszen a másfél hónapos tréning, mellyel a fiú érzelmeire hatott, megtette a hatását. Draco arcán látszott, hogy megbántódott. Egy halvány mosolyt küldött a fiú felé, aki viszonozta azt, majd „felvette” a merev arcformáját, s leült a neki fenntartott székre Piton mellé. Mikor Dumbledore megköszörülte Ron is észbekapott, s gyorsan visszaült Harry mellé.

  - Most, hogy mindannyian itt vagyunk - kezdte Dumbledore, - itt az ideje, hogy mindenki, aki eddig nem tudta, hogy Voldemort miért vadászik Harryre, most megtudja - Harry fintorgott, Ron és Hermione ijedten bámult rá, Draco és mindenki más kíváncsian nézett Dumbledore-ra. - Bár Trelawney professzornak manapság már nincsenek igazi jóslatai, de 17 évvel ez előtt egy igazi jóslat hangzott el tőle. Az ilyen jóslatokat rögzíteni szokták. Amikor két éve betörtek a Mágiaügyi Minisztériumba, akkor egy gömböt kerestek. Ez a gömb, amit Mr Longbottom eltört, tartalmazta a próféciát - moraj futott át a hallgatókon. - De a jóslatot én is hallottam - feszült csend következett, mely addig tartott, amíg Dumbledore elővette a merengőjét, s a megfelelő emlékeket kivéve mindenki láthatta Trelawney igazi jövendölését. Ekkor viszont kipukkant a buborék, és mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Mrs Weasley halkan zokogott, Tonks lelökött egy vázát, Fred és George egymással vitatkoztak az eseményekről, Neville szomorúan ült a helyén, majd halkan megszólalt:

  - Engem kellett volna megtámadnia - motyogta. Tavaly lépett be a Rendbe, mikor megtámadták a nagymamáját, s a Rendtagok mentették meg. Azóta sokat változott, s igyekezett hasznos dolgokat tenni Az ügyért. Ez már sokadik gyűlés volt, amelyiken részt vet, sok embernek mégis furcsa volt őt itt látni… - Az én szüleimmel kellett volna végeznie - néma csend. Harry felpattant.

  - Neville, hogy mondhatsz ilyet? - kiabálta. - Hogy akarhatod, hogy Voldemort ölje meg a szüleidet és téged?

 Neville is felállt - Még mindig jobb a halál, mint az őrület! - ordított vissza. - Soha nem ismernek fel, mikor bemegyek hozzájuk! Beszélek hozzájuk, de alig értik meg! Ha megölelem őket, nem ölelnek vissza! Én csak egy pancser beszari állat vagyok, aki...

  - Ez nem igaz - szólt közbe valaki halkan. Hermione majdnem leesett a székéről. Azt hite, hogy Draco szólalt meg, de nem...

  - Ha olyan vagy, mint amilyennek elmondtad magad, akkor nem lennél most itt - folytatta Perselus Piton. - Meghaltál volna a Rengetegben, mikor Granger kisasszony megsebesült, hiszen rád Monstro apja küldte az átkot, és ha nem tudod elővarázsolni azt a kifejezetten erős pajzsbűbájt...

  - És nem kerültél volna a Griffendélbe sem - jelentette ki Dumbledore - ha a süveg nem bízott volna benned.

  Neville reszketve ült vissza a helyére, s próbált lenyugodni, Harry azonban még mindig összeszorított ököllel állt az asztal mellett.

  Végül Hermione felállt, és annyira szorosan ölelte a fiút, hogy Harry kénytelen volt visszaölelni. Draco szeme megvillant, amikor Harry keze a lány hátáról a derekára vándorolt, s így szorította még jobban magához.

  - Mára elég lesz ennyi, köszönöm, hogy eljöttetek. - mondta Dumbledore, miközben felállt. - Oh, Hermione, kérlek, mutasd meg Draconak az egyik vendégszobát, mert ma estére itt marad. Piton professzor gondjaira lett bízva - folytatta, s kiment a teremből, ám az ajtóban még visszaszólt: - Harry, Ron! Beszélni szeretnék veletek - a két fiú egy utolsó gyilkos pillantást vetett Malfoyra, majd az igazgató után mentek. A többiek pedig lassan átmentek a konyhába, így már csak Draco és Hermione maradtak a szobában.

  A köztük lévő távolság azonnal megszűnt, mihelyst becsukódott az ajtó. Draco könnyedén átmászott az asztalon, Hermione pedig egyből a fiú nyakába vetette magát.

  - Hiányoztál - mondta Draco Hermionénak egy szenvedélyes csók után.

  - De hiszen egy hete találkoztunk - mondta ártatlanul a lány, de mikor látta a fiú arcán az árnyékot átsuhanni, nevetve hozzátette - te is nekem, te buta!

  - Na azért - válaszolta Draco, s megint megcsókolta Hermionét.

  - Gyere, megmutatom a szobád - mondta végül a lány, és kivezette Dracot a nappaliból, fel az emeletre. Végignézett az ajtókon, majd a legtávolabbira mutatott.

  - Gyere, ez jó lesz? - nyitotta ki az ajtót. Draco szórakozottan bólintott.

  - A te szobád hol van? - kérdezte kíváncsian.

  Hermione alig észrevehetően elpirult. - A tied mellett - válaszolta, s belépett a fiú új szobájába, hogy leplezze zavarát.

  - Akkor jó - ölelte át Draco hátulról a derekát, miközben lábával becsukta az ajtót. Többször, finoman belecsókolt Hermione nyakába, amitől a lány hátán végigfutott a hideg és a kellemes bizsergés, ahányszor Draco ujjai a felsője alá tévedtek.

  - Mennünk kéne vacsorázni - suttogta Hermione elhalóan. - Harryék már biztosan keresnek, hogy élek-e még.

  - Ja, Potter - mondta furcsa hangsúllyal a fiú.

  - Mi a baj? - kérdezte Hermione, felé fordulva, és átkarolva a nyakát. - Draco?

  A fiú végre a szemébe nézett, majd nagy nehezen kinyögte: - Volt közted és Potter között valami?

  Hermione dermedten nézett rá, majd elnevette magát. - Hogy mi? Hogy Harry és én? Már vagy egy éve Ginnybe szerelmes!

  - Biztos?

  - Igen! De miért?

  - Hát... - kezdte szégyellősen Draco. - Amikor átölelt, a keze lejjebb csúszott a megengedetnél, aztán egyre közelebb vont magához és...

  De nem tudta folytatni, mert Hermione egy mély csókkal hosszú időre elhallgattatta...

  - Most már mehetünk? - kérdezte Hermione türelmetlenül. - Éhes vagyok!

  - Na jó, menjünk.

  Mosolyogva léptek ki az ajtón, de mikor a lépcsőhöz értek, eleresztettek egymás kezét, s bementek megvacsorázni.

****

  Ez a délután kész szenvedés volt Draco és Hermione számára. Bár csak néhány méter volt köztük, mégis úgy tűnt, hogy egy szakadék választja el őket egymástól. A kedves mosolyok, apró csókok, finom érintések, melyek mindennaposak voltak Cothanban, ma tiltott dolog volt számukra, helyét az érzelemmentes pillanatok váltották fel. Hermionénak a tábori emlékek adtak erőt ahhoz, hogy nehogy felálljon, s odasétáljon Dracohoz egy csókért.

  Este legalább kettőig beszélgetett Harryvel és Ronnal a saját szobájában. A fiúk nyáron a házat takarították, amit Harry tavaly megörökölt, de persze a Rend főhadiszállása maradt. Egy kis unszolás után Ron azt is elmondta, hogy Dumbledore vacsora után azt a szívességet kérte tőlük, hogy ne legyenek olyan ellenségesek Dracoval.