A másnap reggeli kelés nem volt könnyű sem Hermionénak, sem pedig a fiúknak.

Este olyan sokáig beszélgettek, hogy mikor felmentek aludni, a klubhelyiség már teljesen üres volt.

Hermione azon gondolkodott, hogy vajon miért nem volt a tanári asztalnál, az új sötét varázslatok kivédése tanárnő. Hiszen nemrég még Pitonnal vitatkoztak valami újabb semmiségen.

 - Szia Hermione – köszönt rá egyik évfolyamtársa.

 - Jó reggelt Brian! – mosolyodott el a lány. – Hogy vagy?

 - Most hogy már látlak, jól – mosolyodott el a fiú. – Tegnap elég későn értem ide – utált arra, hogy valamikor 11-kor futott be gyalog a szüleivel. A Kóbor Grimbusszal jöttek, mert nem érték el a vonatot.

 - Mond csak, a húgod lenyugodott már? - kérdezte mosolyogva a lány, hiszen Brian 8 éves húga nem akart elmenni a Roxfortból.

 - Anyáék már küldtek egy levelet – vörösödött el egy kicsit a srác. – Miután nagy nehezen feljutottak a buszra már aludt is – Brian majdnem egy fejjel magasabb volt Hermionénál, de most lazán az egyik asztalnak dőlt a klubhelyiségben, így majdnem egy fejmagasságban voltak. – Nem megyünk kajálni? – érdeklődött, miközben fejével a kijárat felé bökött.

Hermione beharapta egy pillanatra az ajkát, majd felnézett a fiúk hálóterme felé, de csak megrántotta végül a vállát. – Mehetünk.

 A nagyterembe már nevetve mentek be, így eléggé kitűntek a sok, fáradt és álmos diák közül.

Draco morcosan lépett be a terembe, de amikor meglátta, hogy Hermione ott ül a griffendélesek asztalánál, és nevetve hallgatja Brian Brown valamilyen hülye sztoriját, akkor már nem egyszerűen morcos, hanem dühös volt. Kedve lett volna odamenni a sráchoz, és ’kedvesen’ megkérni, hogy szálljon le a barátnőjéről, de ezt nem igen tehette, mivel már elég sokan ültek az asztaloknál.

 - Jó reggelt Draco! Örülök, hogy ismét találkozunk – szólította meg valaki Dracot, aki hírtelen elfelejtette minden mérgének okát, és szélsebesen fordult meg.

 - Mr. Summers! De jó, hogy látom! Ön meg hogy kerül ide? – kérdezte végre egy kicsit enyhülve, és kezet nyújtott volt tánctanárának.

 - Ohh, Dumbledore még nem mondta? Táncot oktatunk - kacsintott a fiúra. - Hermione hol van? Neki is köszönnék - nyújtogatta tömeg felett a nyakát.

 - Öhm, Mr. Summers - kezdett bele Draco halkan. – Mások nem tudhatják, hogy én együtt voltam Hermionéval a táborban, szóval, hogy ha megtenné…

 - Rendben fiam – bólintott elgondolkodva a tanár. – Ez a Mardekár és Griffendél ellentét miatt van ugye?

 - Nos, többek között, de nem csak amiatt – rázta a fejét Draco. – De inkább menjen, ott ül – mutatott egy kicsit távolabbra – Ki jön még tanítani? És hogy hogy?

 - Majd megtudod Draco – vigyorodott el James. – Dumbledore professzor majd bejelenti, ha már megérkezett mindenki.

 - Mr. Summers! – kiáltott fel Hermione boldogan, ezzel lehetőséget adva Draconak, hogy egy röpke pillanat alatt végigmérje, majd eltűnjön a lány közeléből. – Úgy örülök, hogy láthatom!

 - Én is Hermione! Kristine mesélte, hogy mennyire ügyes voltál a múltkor. – Hermione szeme ijedten megvillant, hiszen látta, hogy Ron és Harry feléjük tartanak észrevéve a felnőtt embert a lány társaságában. – Kár, hogy én akkor nem tudtam ott lenni, no de mindegy is, majd még beszélgetünk! – búcsúzott el a férfi, mert Dumbledore intett neki, hogy menjen oda hozzá a tanári asztalhoz.

 - Hát ő meg ki volt? – kérdezte Ron miközben lehuppant a lány mellé, tökéletesen figyelmen kívül hagyva Briant, aki már távolabb is vonult, ahogy megjött a két fiú.

 - Ő volt az egyik tánctanárom a táborban – mosolyodott el a lány és közben lopva Dracora nézett, aki végig őt fixírozta - Nagyon kedves ember.

 - És mit keres itt? – kérdezte Harry, miközben zabkásáját fújdogálta - És miért nem vártál meg minket?

 -  Ohh, hát mert Briannel jöttem -  rántotta meg a vállát. – Egyébként fogalmam sincs, azt mondta, majd Dumbledore bejelenti.

Felnézett a tanárok asztalához, de most a szokásos emberek mellett, ott találta Jamest, Kristinet, Angelet és a férjét David Cruzt, valamint az új tanárnőt Katleent.

 - Kérek mindenkit, hogy figyeljen rám! – hallatszott Dumbledore hangja. Érdekes, hogy ha ő szól, mindenki egy perc alatt elcsendesedik. - Mint bizonyára észrevettétek, az asztalunk öt személlyel bővült. - a jelek szerint mindenki észrevett a változást. Nem egy fiú nézte csorgó nyállal az új SVK tanárt.

 - Először is, az új sötét varázslatok kivédése tanárnőt, Katleen Hickst szeretném bemutatni nektek - a csinos tanárnő felállt, és pirulva fogadta a felálló fiúk tapsát. – A másik négy ember, Kristine és James Summers valamint Angele és David Cruz tánctanárok.

 - Ebben az évben, hetente egyszer 2 órán át táncórákat fogtok venni tőlük, tavasszal pedig egy versenyen mérhetik össze a tudásukat, akik beneveznek. Kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan, hiszen bármikor szükségetek lehet rá. Néhány család, már több éve kéri, hogy legyen kötelező alaptantárgy a tánc, hiszen bizonyos estélyeken illendő táncolni – itt mindenki tudta, hogy főként aranyvérű családokról van szó. – Így most bizonyára örülni fognak szüleitek ezeknek a fejleményeknek - a mardekáros asztalnál, egy szemrevaló lány, Megan, izgatottan sugdolózni kezdett a barátnőivel, tovább már nem is figyelve az igazgatóra. – Az első óra pénteken lesz, ahol minden részletet megtudtok az oktatásról, táncokról, és a versenyről is. Remélem senkit nem kell figyelmeztetnem arra, hogy az új tanárok is egyenrangú professzorok, tehát pontot vonhatnak le, és nem tűrik az igazolatlan hiányzásokat sem. És most további jó étvágyat.

 - Na tessék – zsörtölődött Ron teli szájjal Hermionéval szemben. – Még egy tantárgy, amiben Hermione lesz az első.

 - Nagyon kedves tőled Ronald, de nem hiszem, hogy sokkal jobb lennék, mint a többiek.

 - Ugyan Hermione – legyintett Harry egy fánkot majszolva. – Az alatt a 2 hónap alatt biztos ragadt rád valami. Csak kár, hogy nem a pároddal táncolsz, hiszen az mugli volt. – Hermione arca ebben a pillanatban vörössé változott, és igyekezett nem a mardekáros asztal felé nézni.

 - Azért kíváncsi lennék arra, hogy Dumbledore tisztában van e azzal, hogy milyen táncok lesznek itt…

 - Hogy hogy? – kérdezte Ginny Harry mellől.

 - Az előbb az aranyvérű estélyekre célzott. Nos, ott inkább a keringő és talán a francia négyes a szokás. Nem hinném, hogy ezek a szülők örülni fognak a latin-amerikai táncoknak is. Legalábbis Angele és David főként azt tanítanak, valószínűleg azért vannak itt.

 - Jesszusom, ez kötelező? – esett ki Ron szájából egy adag rántotta. – Ha meglátom Eloise Midgen, amint rázza azt a Roxfort méretű hátsóját, hát, hát nekem elmegy az étvágyam!

 - Tudod Ron – állt fel Hermione az asztaltól – azt hiszem, hogy nekünk meg tőled megy el az étvágyunk, úgy hogy ha egy kicsit leszállnál a magas lóról, megtanulhatnál rendesen is enni! – azzal otthagyta a fiúkat, és kisietet a teremből.

 - Öhm, milyen lóról beszélt ez? – hajolt oda Harryhez.

 - Semmi Ron. Mindegy. Ez egy mugli kifejezés arra, hogy ne bunkózz.

 - De hát én nem is bunkóztam! – és Harryvel együtt griffendéllel társuk keresésre indultak.

 - Még hogy Roxfort méretű hátsója… Hogy lehet valaki ennyire bunkó, hímsoviniszta és szemét? – Hermione a bájitalterem felé tartott és remélte, hogy Ron még egy ideig a fejét fogja tömni, és nem őt fogják keresgélni. – Miket beszélek? Hogy otthagyná értem a reggelijét? Ha kitörne a háború, még akkor is előbb teletömné a hasát és csak utána állna fel, hogy harcoljon. Vagy inkább az asztal alá bújna és enne tovább.

 - Mi van Granger, már magadban beszélsz? Csak nem meghülyültél? – érkezett egy vontatott hang a folyosó végéről. Hermione csak egy nagy sóhajtás után emelte fel a fejét, és nézett rá a három közeledő mardekárosra. Draco az elmaradhatatlan kétajtós szekrényeivel támaszkodott a bájitalterem ajtajának, akik természetesen csak röhögtek főnökük és egyben agyuk beszólásának.

 - Tudod Malfoy, nem mindenki olyan, mint a kis barátaid, akik az evésen kívül máshoz nem nagyon értenek. Őket nevezik hülyének. De ha nehezedre esik a megfelelő kifejezés rám nézve, ajánlom neked az Idegen Szavak és Kifejezések Szótárát, amiben biztosan találsz kedvedre valót! – csípőre tett kézzel mondta ezeket a szavakat, így túl nagy hatása nem volt a mardekárosokra nézve, de Draco halkan mondott valamit fogdmegjeinek, akik kezüket morzsolgatva elindultak az ellenkező irányba.

Hermione és Draco egymással szemben állt a folyosón, igaz nem a két végén, hanem csak 10 méter választotta el őket egymástól.

 - Ha nem tudnám, hogy velünk vagy, azt gondolnám, hogy még mindig egy görény mardekáros vagy és Harryéknek igaza van – mondta még mindig csípőre tett kézzel a lány.

 - Ha nem tudnám, hogy szeretsz, azt hinném, hogy Brian Brownnal flörtölsz és meg akarsz alázni Monstroék előtt – válaszolta karba font kézzel, felvont szemöldökkel Draco.

 - Briannel? Csak együtt mentünk reggelizni – rázta meg lemondóan a lány fejét – Eddig Harryékkel mentem, csak ők még piszmogtak fent. Ne mond, hogy rájuk is féltékeny vagy.

 - Brownra és Potterékre sem vagyok féltékeny – elindult a lány fel, ezzel fokozatosan csökkentve a távolságot. – De ha valamelyikük is hozzád ér – már csak egy méter választotta el őt Hermionétól -, akkor nem fogják sérülés nélkül megúszni – már közvetlenül előtte állt. –A gyengélkedőre fognak kerülni – utolsó szavait már csak suttogta, hisz orruk majdnem összeért.

 - Igazán? – Hermione cseppet sem törődött az elővigyázatossággal és átölelte Draco nyakát a fiú, pedig a derekánál húzta magához. – És mi lesz a táncórákon? Azt már kitaláltad?

 - Még nem – rázta meg a fejét válaszképpen, orruk hegye finom érintkezett. – De találok valami megoldást! – nyomatékosítás képpen egy csókot adott szerelmének.

 - Ne – vett egy mély levegőt Hermione, miután elhúzódott szerelmétől. Lehajtotta a fejét – Itt nem szabad, bárki megláthat – a nyomaték kedvéért két lépést hátra lépett.

 - Rendben - nyalta meg Draco a száját - találkozzunk este vacsora után a tónál.

Hermione csak bólintott. Tovább nézték egymást, hisz nem tehettek mást. Bárki jöhet a folyosón, és ha meglátja őket, abból hatalmas botrány lesz, ráadásul ugrott Dumbledore tervének.

   Csengő hallatszott, és mint egy varázsütésre, diákok kezdtek özönleni a bájitalterem felé.

Hermione neki támaszkodott a falnak, s várta, hogy Harry odaérjen. Mivel ez a hetedik évük volt, nem járt mindenki bájitaltanra, csak azok, akiknek megfelelően sikerült az RVF-jük. A négy házból vontak össze egy osztálynyit.

 - Áhh, Hermione. Azt hittem, azért engem megvársz – köszönt neki Harry, mikor a lány mellé ért.

 - Sajnálom Harry. Ron nagyon felhúzott.

 - Tudom. Láttam rajtad. Miután elmentél, Mrs. Summers szeretett volna veled beszélni. Nagyon rendes nő.

 - Igen – mosolyodott el a lány – Az. És nem mondta, hogy miről lenne szó?

 - Nem, csak megkért, hogy ha vége az óráidnak, és van időd, akkor keresd meg a tanáriban.

 - Köszi Harry.

 - Nincs mit – vigyorgott – Neked bármit.

 - Azt hittem megtanulták a hat év alatt, hogy az én termem előtt ne nyüzsögjenek! – dörrent Piton hangja, miközben kivágódott a terem ajtaja. A mardekár házvezető tanára már bent ült a teremben. Mindenki nagyot nyelve és csak egy mély lélegzet után lépett be a terembe.

Hermione és Harry egy üsthöz ültek le, lehetőleg minél távolabb a pódiumtól. Erről igen nehezen tudtak megállapodni, hiszen Hermione mindig elöl szeretett lenni, Harry viszont a lehető legtávolabb Pitontól. De mint általában, a lány győzött a vitában.

 - Ha sikerült befogniuk a szájukat, el is kezdhetik készíteni a „Somnus potentia” főzetet.

 - Nem ajánlom, hogy az adagokat elmérjék. Nem szeretnék egyikőjük szüleivel se találkozni és biztosítani őket a részvétemről csupán azért, mert az ügyetlen gyerekük nem volt képes a normális mérésre - a csoport nagy része lemondóan nézett a táblára és várta hogy felkerüljön a főzet receptje. – Négy órájuk van. Meg tudja valamelyikkőjük mondani, hogy mire is való ez a főzet? – hordozta végig ragadozótekintetét Piton.

Csak Draco és Hermione keze emelkedett a magasba.

 - Nem ártana, ha felkészülnének az órámra. Nem hiszem, hogy jól mutatna a bizonyítványukba egy R.A.V.A.SZ. elégtelen bájitaltanból. Mr. Malfoy?

 - „Hatalom az álmok felett”. Ennek a segítségével uralkodni lehet az emberek álmain.

 - Pontosan Mr. Malfoy. 10 pont a Mardekárnak.

 - Te is tudtad – sziszegte oda Harry Hermionénak. – De persze, hogy Malfoynak adja a pontot. Ha rosszat mondott volna, akkor is legalább 10 pontot kapna a mardekár.

 - És 10 pont a griffendéltől Mr. Potter. Remélem tudja miért.

  Az óra végén már mindenkiről patakokban folyt az izzadtság. Nem mindenki főzete lett áttetsző és lebegett felette lila felhő.

De Hermione és Harry főzete természetesen megfelelt az elvárásoknak, de ők is mentek volna már ki a fülledt teremből.

Mindenki az ebédlő felé vette az irányt.

 - Ron felettébb szerencsés, hogy csak heti két tórája van Pitonnal – sóhajtozott Harry az asztalnál. – Ha ezt tudom, én sem tanulok annyit a vizsgára – támasztotta a fejét.

De Hermione mintha nem is figyelt volna rá. Gondolatai Cathamben jártak. Az ottani közös ebédeken és a vidám órákon. Igaz ott is voltak problémák, de mintha azokat sokkal könnyebb lett volna legyőzni.

Nem is reagált Harryre. A nap hátralévő részét töprengéssel töltötte, bár az órákon figyelt.

Számmisztika után már ment is a tanáriba, hogy megkeresse Kristinet, de a félig nyitott ajtón keresztül mintha Katleen hangját hallotta volna, ezért óvatosan bekukucskált.

Csak Piton és a nő volt a tanáriban. A férfi a szokásos mogorva karba tett pózában magasodott az új tanárnő felé, aki látszólag egy cseppet sem riadt meg a denevérnek becézett tanártól.

 - Akkor is, belehalnál, ha kedvesebb lennél ezekhez a gyerekekhez? Én elhiszem, bár meg nem értem, hogy sokukat utálod, de akkor is.

 - Katleen, neked ebbe abszolút nincs beleszólásod. Örülj, hogy taníthatsz. Inkább menj és tartsd meg azt a maradék két órád.

 - Most mi bajod van velem, Perselus? Az hogy én kaptam, meg a Sötét varázslatok kivédését? Hogy Dumbledore nekem adta és nem neked? Most ezért utálsz? – felkapta a könyveit az asztaláról és otthagyta a tanárt még mielőtt bármit is reagálhatott volna.

Hermione gyorsan hátrébb ment, mintha csak most tartana a tanári felé, de a zaklatott tanárnő elviharzott mellette.

 - Granger, magam meg mit keres itt? – tornyosult felé Piton.

 - Kristine Summerst, professzor – látszólag a tanár a nő után ment volna.

 - Nem látja, hogy nincs itt? Menjen az órájára, és ne álljon az utamba.

 - Nincs több órám professzor.

 - Akkor is menjen innen valahova! – förmedt rá a férfi.

 - Perselus! Hermione hozzám jött - jelent meg Kristine az ajtóban.

 Perselus csak ránézett és mindkettőjüket otthagyva, talárját suhogtatva indult felfelé a lépcsőn .

 - Ne haragudj Hermione, de nem jöhettem ki, mikor megérkeztél, mert éppen, nos, feltűnő lett volna.

 - Semmi baj Mrs. Summers - mosolyodott el a lány. – Harry mondta, hogy keresett.

 - Igen, igen, gyere a szobámba, mert beszélnék veled.

A lány csak bólintott és követte a pár folyosóval arrébb lévő ajtóhoz.

 - Ez a szobánk Jamessel. Ha bármikor szükséged lenne valamire, csak gyere ide.

 - Ülj le – mutatott a kanapéra, ami az ablak elé volt beállítva s közbe az asztalra varázsolt pár teasüteményt és egy kis teát.

 - Köszönöm szépen – nagyon jól esett neki egy kis kikapcsolódás.

 - Na és, hogy vagytok Dracoval? – ezzel a kérdéssel visszahúzta a valóságba.

 - Mármint, hogy nem tudunk találkozni, nem táncolhatunk együtt és titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat? – nevetett szarkasztikusan – Ehhez képest egész jól.

 - Tudod, az egyik problémádon tudok egy kicsit segíteni. A griffendél-mardekár ellentét ősi. És ezt én is nagyon jól ismerem. Tudod volt egy pár a Roxfortban, akik ugyan abban a helyzetben voltak, mint ti. Nekik is ezekkel a problémákkal kellett megküzdeniük.

 - Nem hiszem – rázta a fejét Hermione. – Ha kiderül, Draco lelepleződik és a Nagyúr végez vele, utána az apja pedig engem fog üldözni, ráadásul Harryék is meggyűlölnének.

 - Pedig jobb, ha elhiszed. Rendben, akkor nem volt semmiféle beépítés. De a helyzet többnyire hasonló volt. A lány mardekáros volt, egy gazdag, aranyvérű család sarja. Az apja már tervezgette a nászát. A lehetséges vőlegény ráadásul maga Voldemort volt. A fiú viszont egy félvér griffendéles, akit bár nem utáltak, de nem volt egy népszerű srác.

 - És mi lett a vége? A lány apja elkapta a fiút és halálra kínozta? – túl pesszimista hozzáállás egy ilyen fiatal lánytól, de Hermione most így érzett.

 - Nem – mosolyodott el Kristine. – A lány elszökött otthonról, megtagadta a barátait és hozzáment a griffendéles fiúhoz. A lány apja halála után letelepedhettek és máig boldogan élnek, igaz messze innen.

 - Igazán? Honnan tudja ennyire biztosan?

 - Onnan, hogy a szüleimről beszéltem – mosolyodott el Kristine.

 - Óhh – esett le Hermione álla. – Én nem tudtam.

 - Nem sokan tudják. De ne légy ennyire szomorú. Tudom, hogy kilátástalan, de bíznod kell a Mindenhatóban. És talán én is tudok neked segíteni egy kicsit – csillant meg a szeme. – Az a helyzet, hogy te igenis táncolhatsz Dracoval – Hermione szeme kikerekedett. – Tudod, hogy Dumbledore nagyon szeretné a két házat kibékíteni, így úgy határozott, természetesen az én rávezetésemmel, hogy a versenytánchoz mindenkinek más házból kell magának párt keresnie. És ha Harryék nagyon kíváncsiskodnak, mond azt nyugodtan, hogy mi rendelkeztünk így, hogy nektek kettőtöknek kell együtt táncolni! Majd elviseljük valahogy a szemelverést – kacsintott a lányra, aki boldogan ugrott a nyakába.

 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – pironkodva húzódott hátrébb – Öhm, sajnálom. Köszönjük! – ölelte azért át a nyakát még egyszer.

 - Nincs mit – nevetett a nő. Örült, hogy segíthetett Dracoéknak. Igazán kedvelte őket. – De most menj, mert mindjárt vacsoraidő lesz!

 - Köszönöm, máris! – felpattant és kirohant az ajtón. Végre boldog volt a mai nap folyamán. És talán lesz is még ebben az évben, ennek a beszélgetésnek köszönhetően.

                                                    *****