Két ember sétálgat az utcán. Egy zajos, muglikkal teli utcán. A lány belekarol a vörös hajú fiúba, így csökkentve kettejük közt a távolságot.

 - Fáradt vagy? – kérdezi Ron.

 - Eléggé – válaszolta sóhajtva Hermione - Most már elmondod, hogy miért jöttünk pont ide? Vagy még pár száz kilométert legyalogoltatsz velem? És hol van Harry? Azt mondtad, hogy itt találkozunk!

 - Azt mondtam, hogy valahol találkozunk, nem azt, hogy pont itt! – javította ki a lányt – De már nem megyünk sokat. Az a ház az úti cél – mutatott egy pár száz méterre lévő tengerparti házra. Egy takaros, kis erkélyes apartman volt.

Ron bevezette Hermionét, majd ki az erkélyre, ahol a lány szeme elé a tenger csodálatos látványa tárult. Mindig is szerette a tengert. És ezt Ron is jól tudta.

 - Gyere – szólt Ron, s mikor Hermione megfordult, egy asztalt látott megterítve, mellette egy pincérrel.

 - Ha… Harry! – kiáltott fel a lány. Az említett meghajolt, majd kihúzta a lánynak a széket, hogy leülhessen egy gyertyafényes vacsora elé – Ti meg, mit csináltok? – kérdezte teljesen döbbenten.

 - Ma este én leszek a felszolgálótok. Hermione mit hozhatok?

 - Harry te most szórakozol velem? Vagy te Ron? Egy baráti vacsora miatt nem szoktak ekkora hm... felhajtást csapni.

 - Egy pillanat, s visszajövök – mondta Harry somolyogva, s otthagyta Ronékat. Hermione a fiúra pillantott, s kérdően felhúzta a szemöldökét. Most, hogy már Ronon egyértelműen látszott, hogy zavarban van, kezdett értelmet nyerni A Gyertyafényes vacsora. Próbálta leplezni érzelmeit, és remélte sikerült is. De minél jobban reménykedett, hogy Ron nem A Kérdést szeretné neki feltenni.

 - Emlékszel a búcsúbálra Hermione? Amikor megcsókoltalak, és ..te utána elrohantál, s csak reggel kerültél elő…

Hogyne emlékeznék….gondolta Hermione közben…az volt életem legszebb éjszakája… De hangosan csak ennyit mondott – Igen…és azt hittem, hogy megbeszéltük… hogy csak sokat ittál.. meg,…

 - Nem Hermione – Ron vett egy mély levegőt – Még nem volt merszem bevallani neked, hogy akkor miért csókoltalak meg. Nem azért, mert részeg voltam. Hanem azért csókoltalak meg akkor, mert részeg voltam.

Hermione csak hallgatott, s megkövülten nézte Ron kezét, mely most a sajátját fogta. Nem fogta fel a szavak jelentőségét. Vagyis nem akarta felfogni. Hisz nem szabad……

 - Ron, én…

 - Hagyd, hogy végigmondjam – korholta finoman a fiú – Szóval, azt akartam kérdezni már akkor, két éve is, hogy lennél e a feleségem? – nyögte ki a szavakat, bár igyekezett palástolni izgalmát. Mikor látta, hogy Hermione üveges tekintettel néz rá elfogta a félelem, s gyorsan visszakozott egy kicsit – Vagy ha ez neked nagyon gyors, akkor a barátnőm…. Nem akarlak sietetni. Már nagyon régen el kellett volna mondanom, hogy szeretlek, és szeretnék veled lenni, de nem volt bátorságom sosem megmondani. Harrynek csak most sikerült rávenni, úgy hogy még a pincér szerepét is vállalta – mosolyodott el zavartan.

Hermione felállt, odament a és odament a korláthoz. Rátámaszkodott, majd leszegte a fejét.

 - Nem lehet Ron. Sajnálom de nem szabad! – mondta visszafordulva a fiú felé. Visszasétált a fiúhoz, s letérdelt elé – Nem maradhatnánk barátok? – kérdezte reménykedve. Hosszasan nézett Ron gesztenye szemeibe, amiben rengeteg fájdalmat látott. De a fiú lassan bólintott.

 - Csak megpróbáltam – vont vállat – De azért eszel velem? Éhen halok!!! – mondta melynek korgó gyomra nyomatékot adott.

Ezután Harryvel együtt jól megvacsoráztak. Bár Hermione viszonylag későn ment, a nyár miatt még mindig nem volt sötét.

Miután a lány kilépett az ajtón, Ron mélyet sóhajtott. Harry rátette barátja vállára a kezét, hogy érezze, van mellette valaki.

 - Remélem, tudja az A férfi, hogy nagy kincse van! – mondta fájdalmasan Ron. Nem Harrynek vagy magának mondta. Csak a nyárnak és a tengernek.

                                                        ***