Diane aznap éjszaka nem sokat aludt. Gondolataiba merülve feküdt az
ágyon. Túl sok minden volt, ami zavarta. Például a feladata, amivel
Dumbledore megbízta őt.
Nem csoda, hogy az igazgató gyanakszik. Amióta belépett ide, ő is érzi
azt az erőt, amiről az idős mágus beszélt. És ami a legijesztőbb, egyre
intenzívebben, szinte percről percre erősebben.
A másik dolog, vagy inkább személy, aki zavarta , az maga Piton volt.
Egyszerűen nem értette a viselkedését. Azt hitte, már régen túltette
magát a Harris-ügyön, de úgy látszik, nagyot tévedett. Pedig hányszor
átkozta már magát, hogy azon az estén Sheelára hallgatott és kihasználta
Perselus érzéseit. Hányszor próbálta tisztázni lelkiismeretét mindenféle
őrült indokokkal és hányszor gondolt az emlékeiben élő feketehajú,
zárkózott fiúra, aki senkinek sem volt hajlandó megnyílni, rajta kívül!
És most, hogy itt van előtte, teljes valójában, úgy viselkedik vele a
férfi, mintha nem is ismerné vagy legalábbis, mintha  köztük is a
szokásos Griffendél-Mardekár viszony lett volna és egész életükben
gyűlölték volna egymást.
Diane úgy ugrott fel, mintha puskából lőtték volna ki és azon kapta
magát, hogy már a folyosón lépked Perselus szobája felé. Minden
elszántsága ellenére az ajtó előtt azonban megtorpant.
Mi a fenét csinálok én itt? Nem állíthatok be hozzá az éjszaka kellős
közepén azzal, hogy beszéljük meg kettőnk ügyét! Nem csak a szobájából,
de még a Roxfortból is kiátkozna egy életre! Akkor is tisztáznom kell
vele  a dolgokat! - próbálta meggyőzni saját magát. - Ne légy hülye,
kislány! Megint a szíved után mész, az meg eddig sosem jött be!
A lány vett egy nagy levegőt és bekopogott a férfi szobájának ajtaján.
Nagyon fülelt, de semmi neszt nem hallott odabentről. Ezek szerint nincs
bent! Hála az Égnek! Már úgyis megbánta, hogy ekkora butaságra
vetemedett. Éjszaka egy férfi szobájába bekopogni, ha ezt az anyja
látná. Ugyan, hisz nem történt semmi! Az igaz, de a szándék megvolt! -
győzködte magát.
Kétségtelen, hogy legyőzte saját félelmét és ezt bizonyos fokig
elégedetten nyugtázta. Ő megpróbálta tisztázni a helyzetet. Arról meg
nem tehet, hogy Perselus nem volt a szobájában!
Miután meggyőzte magát, hogy jól cselekedett mosolyogva indult vissza
saját szobájába, azonban mikor a sarkon be akart fordulva neki ütközött
Pitonnak. A férfi olyan sebességgel közlekedett a folyosón, hogy
elsodorta a lányt, aki néhány másodperc múlva már a hideg kövön találta
magát.
- Hát te meg mi a fenét keresel itt? - hallotta a férfi meglepett hangját
a szőke teremtés.
- Nem jó kedvemből csücsülök a földön, Perselus! - motyogta a lány maga
elé és elfogadta a tanár felé nyújtott kezét, hogy az felsegíthesse. -
Igazán kedves vagy, köszönöm! - és már indult is volna, csak ne kelljen
magyarázkodnia. Eldöntötte, hogy nem fordul vissza bármi is történjék.
- Várj csak! - hallotta a bársonyos hangot, aminek soha nem tudott
ellenállni. Most sem sikerült. Szinte érezte, ahogy a lábai a
parancsszóra cselekszenek, hirtelen megállt és szembefordult a férfival.
- Mi van? Mit akarsz? - kérdezte kissé idegesen.
- Én?! Már megbocsáss, de talán engem találtál a szobád előtt a  ,,földön
csücsülve"? - sziszegte felháborodottan a tanár.
- Először is, te sodortál el és képzeld, nem azért ültem a hideg kövön,
mert annyira vártam rád! Másodszor pedig és az a fontos: eltévedtem! -
bökte meg mutatóujjával a férfi mellkasát.
- Leköteleznél, ha nem bökdösnél a csinos kis ujjacskáddal, mert
piszkosul idegesít! - fogta meg a lány ujját és mélyen a szemébe
nézett. Diane úgy érezte, beleszédül abba a fekete szempárba és
elkeseredetten próbálta kiszakítani pillantását belőle, de sikertelenül!
- Engedd el a kezem! - próbálta kipréselni magárból ezt a néhány szót
Diane.
- Nem, amíg nem mondod el, mit kerestél itt? - válaszolta csendesen
Perselus.
- Már mondtam. Eltévedtem!
- Elég furcsa helyeken járkálsz, ha idetévedtél! - szólt gúnyosan a
férfi, a lány ujját még mindig kezében tartva. - Ugye nem kémkedtél
utánam? - kérdezte gyanakodva, miközben egyre közelebb lépett hozzá. A lány már szinte arcán érezte a férfi leheletét, reflexszerűen
hátralépett és megérezte a hideg falat a hátánál. Most kell kitörni,
mert különben mindennek vége!  - gondolta Diane kétségbeesetten. Szinte
kitépte ujját a férfi kezéből és elugrott előle.
- Miért kémkednék! Ne légy gyerekes! Mondtam. Eltévedtem és kész.
Hagridnál jártam és kicsit eltévesztettem az irányt. Igen, így volt! -
válaszolt zavartan a lány és már indult is, hogy ebből a kínos
szituációból mihamarabb szabaduljon.  - Jó éjt!
Perselus még egy darabig gyanakodva nézte, amint Diane eltűnik a sarkon.
Elmosolyodott és megcsóválta a fejét: ez a lány semmit sem változott.

Másnap reggel Piton még a szokásosnál is elcsigázottabban ébredt. Úgy
érezte magát, mint akire legalább százszor kimondták a Crucio-átkot. Reggelizni nem sok kedve volt, ezért inkább úgy döntött sétál
egyet.
Ahhoz, hogy elérje a hatalmas vaskaput, amin keresztül kijutott a
kastélyból el kellett mennie Dumbledore irodája előtt. Mielőtt azonban
bekanyarodott volna, hogy elérje célját, ismerős hangok ütötték meg a
fülét: Diane és az igazgató. Úgy gondolta meghúzza magát, hátha választ
kap néhány kérdésére.
- Tudom, hogy furcsának találja, de így van! - hallotta a lány hangját. -
Nem találtam semmit, pedig majdnem lebuktam!
- Ez biztos? Egy apró jelet sem? Semmit? - kérdezte Dumbledore
kétségbeesetten.
- Nézze, tudom, hogy nem bízik benne százszázalékosan, de semmi jelét
nem találtam, hogy áruló lenne!
- Folytatnia kéne a kutatást!
- Azt fogom tenni, de nagyon veszélyes! Tegnap éjszaka is ott talált.
- Talán jobb, ha az irodámban folytatjuk a beszélgetést! - szakította
félbe az idős mágus a lányt. Amint az ajtó becsukódott Piton szinte
azonnal előjött rejtekhelyéről. Agya abban a pillanatban iszonyatos
tempóban járni kezdett és kezdte összeilleszteni a kirakós darabjait.
Mégis csak jó volt a megérzése. Dumbledore nem bízik benne és Dianet
hívta ide, hogy kiderítse az igazságot! A pokolba már megint! A lány már
megint elárulta! Most azonnal tisztázni kell az igazgatóval, hogy nem
áruló és az ő oldalán áll! Várjunk! Ez így nem jó! Nem ronthat be most,
Dumbledore végig sem hallgatná! Majd akkor, ha az igazgató egyedül lesz!
Ingerülten elindult a kijárat felé, fejében ezer gondolattal és kétséggel.

- Foglaljon helyet, kisasszony! - szólt Dumbledore, miközben ő maga is leült íróasztala mögé, ami mellett üresen állt az igazgató főnixének állványa.
- Szeretném, ha elmesélni, hogy mi is történt egészen pontosan!
- Semmi akadálya! - válaszolta nyugodtan a lány, miközben kényelembe
helyezte magát. - Tegnap éjjel úgy gondoltam, utána nézek annak, amivel
megbízott. Azt hittem ilyenkor már nem zavarhat senki. Felmentem hát a
könyvtárba, hogy megtudjam miről is van szó és hogy minél pontosabban
tudjak beszámolni Önnek. Mire megtaláltam volna a könyvet, amit
kerestem, Madame Cvikker rám akadt és faggatni kezdett, hogy mit keresek ilyen késői órán a könyvtárban. Mégsem mondhattam meg az igazat. Hiszen azzal az egész ügyünket leleplezem. Inkább visszatettem a Legendás Lények című könyvet a polcra és elsétáltam. Ma viszont korán reggel visszamentem és utána olvastam ezeknek a lényeknek. Kétlem, hogy egy házimanó be tudná csempészni észrevétlenül. Még a kifejletlen példányok is hatalmasak. Vagy legalábbis jóval nagyobbak egy manónál!
- Igen, de mégis Winky szobájában volt, amivel idecsalta!
- Ne felejtsük el a tavalyi esetet! Voldemort távolról is képes
végrehajtani az akaratát egy egyszerű hipnotizálással! Nem tartom
kizártnak, hogy ez a bébi troll is így kerülhetett be a kastélyba!
- Igaza lehet! Itt mindenkiben megbízom! A kollegák közül senki nem
áruló! Az életemet is rájuk bíznám!
Diane bólintott és a kijárat felé vette útját.
- Még valami, Miss Westbridge! - szólt utána az igazgató. - Szeretném, ha
senkinek nem szólna erről az ügyről! Senkinek!
- Megbízhat bennem igazgató úr! - válaszolta mosolyogva a lány és
kisétált Dumbledore irodájából.

Rendben! Akkor most mit csináljak? Semmi munkám, Dumbeldore megkért, hogy csak este folytassam a kémkedést! Sétálni kéne! Olyan szép idő van!

Piton úgy érezte, menten megőrül! Nem elég, hogy Voldemort is bármikor hivathatja, még Dianera is ki kell találnia egy jó mesét, mert abban biztos volt, hogy a Nagyúr már mindenről tud! Az életét kockáztatja minden egyes alkalommal és Dumbledore ennek ellenére sem bízik benne!
Egy pillanatra megdermedt, mert zajt hallott. Érzékszervei a Halálfalók
között tökéletesre fejlődtek! Ha már másban nem, ezekben mindig
bízhatott! A zaj egyre erősödött! Keze már a pálcája után kutatott, hogy
azonnal támadni tudjon, ha szükséges. A zaj forrása egyre közeledett ő
pedig hirtelen előrántotta pálcáját, és már majdnem elhagyta száját az
Avada Kadevra - átok, mikor meglátta támadóját.
- Hé, azért nem kell leátkozni a fejem!  - szólt ijedten Diane. Perselus
megesküdött volna, hogy egy kis mosoly bujkál a lány szája sarkában.
- Remélem tudod, hogy nem sok választott el attól, hogy egy jó kis átkot
kapj a nyakadba! - sziszegte gúnyosan a férfi, miközben pálcáját talárja
zsebébe csúsztatta.
- Látom elemedben vagy! - jegyezte meg a lány, miközben átlépett egy kidőlt fát, hogy a férfihoz közelebb lehessen. - Talán egy nagy
természetjáróhoz van szerencsém? Ezt az oldaladat még nem ismerem!
- Nagyon sok mindent nem tudsz még rólam! Nem mondták neked, hogy
veszélyes egyedül bóklászni az erdőben?
- Miért? Talán megesz a farkas? - nevetett fel a lány.
Ez az! - döbbent rá a férfi. - Ez a csilingelő hang hiányzott az életéből!
- Még az is lehet! Sok a vadállat errefelé!
- Most aztán nagyon megijedtem! Azért az megnyugtat, hogy te itt vagy!
- Igen! Számíthatsz rám! Majd elmegyek segítségért!  - gúnyolódott a
férfi.  - Most mennem kell! Dolgom van! Bár ahogy ismerlek, te sem
hiányozhatsz onnan, ahova megyek!
-A Rend gyűlésére gondolsz? Nem kizárt, hogy találkozunk!
Piton sarkon fordult és elindult a kastély felé.