Három hete látta őt utoljára, mégis úgy figyelte minden porcikáját, mintha már évek teltek volna el utolsó csókjuk óta. A kecses alakon, nőies domborulatokon, és a lágy, hosszú, minden bizonnyal illatos hajzuhatagon a szemével simított végig. Hangtalanul indult el a lány felé, Hermione mégis észrevette. Nem, nem a lépéseket hallotta… Hanem kedvese különleges illata csapta meg az orrát. Annyira hirtelen fordult meg, hogy még a szék is megbillent, de ő nem törődött vele. Leugrott róla, s egy fél lépéssel a fiú előtt termett, aki nem késlekedett egy forró csókkal jutalmazni „veszélyes” mutatványát.
- Hiányoztál – mondta Draco egy gyors levegővétel alatt, és bár Hermione akart a lányt nem hagyta szóhoz jutni, ismét visszatapadt a lány ajkaira. Szorosan ölelték egymást, amit csak az ajtó csengettyűje szakított félbe. Addig nem is gondoltak a lebukásra. Igazából Mrs. Weasley belépte után sem gondolták volna, hogy lebuktak. Ám, amikor hallották, hogy egy zacskó esik a földre szétrebbentek. Ránéztek a döbbent anyára, s egy pillanat alatt Hermione annyira elvörösödött, hogy még Ron is megirigyelhette volna. Draco azonban nem ingott meg: odasétált Mrs. Weasleyhez, és lehajolt a szatyorért.
- Hadd segítsek Mrs. Weasley – mondta, s felemelte a csomagokat, majd mélyen a nő szemébe nézett. Már épp meg akarta kérdezni, hogy mi a vélemény kettejükről, amikor érezte, hogy a teltebb asszony szorosan megöleli.
- Jaj gyerekek úgy örülök nektek!! Hiszen már ellentét sincs köztetek… Mi az, hogy ellentét… Miket beszélek, hiszen szeretitek egymást! Jaj, Draco gyere át egy vacsorára, és megünnepeljük meg… és…
- Nem lehet Mrs. Weasley – mondta halkan Hermione, s, most már visszanyerve eredeti színét, odament Draco mellé, és megfogta a kezét – Nem tudhatják meg a többiek. Főleg Ron és Harry nem. Ők még mindig nem hiszik el, hogy Draco jó ember. Kérem, hogy ezt ne tessék elmondani senkinek…
- És apámék sem tudhatják meg – szólt közbe Draco – Ha mindenki erről beszélne, akkor lebuknék, és Hermione is veszélyben lenne, apám meg…
- Rendben gyerekek! Értem! – szólt közbe a nő – De akkor is olyan boldog vagyok! Így legalább megszakadhat a Mardekár – Griffendél ellentét, na persze csak miután nyilvánosságra hoztátok…. – szabadkozott azonnal az asszony, amint látta a két fiatal kétségbeesett tekintetét.
- Huhh, köszönjük Mrs. Weasley – mondták szinte egyszerre. Draco szorosan átölelte Hermione derekát. Érezte, hogy hamarosan el kell mennie.
- Tudunk találkozni még a suli előtt, - kérdezte reménykedve Draco Hermionét.,
- Nem hiszem – mondta lehajtott fejjel a lány – Harryék nem gyanakodhatnak, és nem akarom, hogy apádnak feltűnjön, hogy későn érsz haza és ettő bajba kerülj, meg nem is tudnék mit mondani…
- Találkozzatok nyugodtan kedveskéim – szólt közbe Mrs. Weasley. Már mikor meglátta a párocskát csókolózni, érezte, hogy itt bizony dúl a szerelem, és hogy két gyermeke szenved egymás hiányától – Majd én kimentelek Hermione. Viszont tizenegyre vissza kell érned a kandallón keresztül! Mert ha nem, akkor kaptok mind a ketten! – mondta már fenyegetően – És fiam, ugye tudod, hogy meddig mehetsz el… - bújt elő az anyatigris Mrs. Weasleyből.
- Köszönöm Mrs. Weasley – ölelte át boldogan Hermione „pótmamáját”.
- Na jól van gyerekek, akkor én megyek… Ti pedig viselkedetek jól! – mondta jelentőségteljesen, majd kisétált az üzletből. Hermione olyan boldog volt, hogy Draco nyakába szeretett volna ugrani, de ekkor megjelent Madame Malkin.
- Hmm, Mr. Malfoy, készen vannak a talárjai. Ön pedig kisasszony, kérem, hogy jöjjön, és válasszon színt a talárjához.
Hermione bólintott, majd Draco felé fordult.
- A Foltozott üstben megvárlak Kérdezd meg a kocsmárost, hogy melyik szobát vettem ki – mondta, majd egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira, felkapta a talárokat, majd kiviharzott az üzletből.
- Ön szerint mi állna jól nekem……? – mondta sóhajtva Hermione, s kezdett nézelődni a különféle ruhák, és talárok színei között….
***