MEGKOPOTT SZÖVET

Túl békés volt itt kint, körülvéve az űr vákuumával, ahol csak a két ionmotor folyamatos zúgása törte meg a csendet. Noha szerette a béke ezen pillanatait, Leia Organa Solo tudta, hogy az illúzióba ringathatják meggyötört érzelmeit, hiszen épp elég ideje dolgozott már a galaxisért, hogy megértse a zavart, ami az út végén vár majd rá.

Mint újabban minden út végén.

Leia megtorpant egy pillanatra, mielőtt belépett a Jade Sabre hídjára – a hajót fivére, Luke építette felesége, Mara Jade számára. Jól láthatta maga előtt Marát és Jainát a műszerek mellett, ahogy beszélgetnek és mosolyognak. Leia a lányára figyelt, aki csupán tizenhat éves volt, de már magában hordozta egy veterán pilóta érettségét és nyugalmát. Nagyon hasonlított Leiára, hosszú, sötét hajával és barna szemeivel, melyek tökéletes kontrasztban álltak sima, krémszínű bőrével. Valóban sokat láthatott önmagából a lányban… nem, nem lányban. Leia kijavította saját magát. Fiatal nőben. Ugyanaz a csintalan, kalandos, elszánt szikra ragyogott szemeiben, mint egykor az övében.

Leia kicsit el is szontyolodott ettől, mert el kellett fogadnia, hogy mikor Jainára nézett, már nem önmaga képét látta benne, hanem azét a lányét, aki egykoron volt. A szomorúság egy apró tűje hasított belé, amikor végiggondolta saját mostani életét – diplomata, bürokrata, közvetítő, folyton az ellentéteket csillapítva dolgozott az Új Köztársaság polgárainak békéjéért és jólétéért. Talán már hiányolta azokat a napokat, mikor a leggyakoribb hang körülötte egy sugárvető sivítása vagy egy fénykard szisszenése volt? Sajnálta, hogy a régi vad időket felváltotta az ionhajtóművek zúgása és a megszámlálhatatlan sértődött nagykövet, akikkel tárgyalnia kellett?

Lehetséges. Ezt be kellett ismernie magának, de ha Jainára nézett, egyenesen bele ragyogó sötét szemeibe, hatalmas örömöt tudott lelni bennük.

Még egy apró szikra lepte meg saját érzelmeiben, ezúttal az irigységé, ahogy Mara és Jaina nevetni kezdtek valami viccen, amit Leia nem hallott. Szinte ugyanabban a pillanatban félretaszította az abszurd gondolatot, sógornőjére, Luke feleségére pillantott, aki Jaina Jedi-mestere is volt, a fiatal nő saját kérésére. Mara nem egy második anya volt Jaina számára, sokkal inkább egy nagy testvér, és a nő zöld szemeiben ragyogó tüzet látva megértette, hogy Mara olyan dolgokat is tud adni Jainának, amiket ő nem, és hogy a tanítás és barátság nagyon hasznos lesz lánya számára. Félredobta tehát az irigykedést, és örült, hogy Jaina talált magának egy ilyen barátot.

Már-már belépett volna a hídra, de újfent megtorpant, mert mozgást érzékelt maga mögött. Mielőtt hátranézett volna, már tudta, hogy Bolpuhr lesz az, noghri testőre, és alig pillantott rá, ahogy mellé lépett, olyan könnyedén és kecsesen mozogva, hogy Leiát a könnyű szellőben lengedező függönyökre emlékeztette. Ezért is fogadta el a fiatal noghrit testőreként, mert olyan észrevétlen maradt, amennyire csak lehetett. Csodálnia kellett Bolpuhrt, mert tudta, milyen halálos harci képességek lapulnak meg a kecsessége és csendes magatartása mögött.

Feltartotta egyik kezét, jelezve Bolpuhrnak, hogy maradjon kint. Noha az általában kifejezéstelen arcon Leia egy pillanat erejéig csalódottságot vélt átsuhanni látni, tudta, hogy engedelmeskedni fog. Bolpuhr, mint ahogy az összes többi noghri, bármit megtett volna, amire Leia kéri őket. Leugrott volna egy dombról, vagy belemerült volna az ionhajtómű forró végébe érte, és csak akkor látott bármiféle ellenkezést parancsaival szemben, ha Bolpuhr úgy gondolta, kijelölt őrhelyéről nem tudja majd hatékonyan megvédeni őt.

Mint most is. Leia megértette aggodalmait, noha elképzelni sem tudta, mi az ördögtől féltené a sógornője személyes hajóján. Néha az elhivatottságot is el lehetett túlozni.

Biccentett Bolpuhrnak, majd visszafordult az ajtó felé, és belépett a hídra. – Meddig tart még? – kérdezte, és jót mulatott meglepetésükön – nyilván nem vették észre, hogy feléjük tart.

Válaszul Jaina felnagyította az elülső képernyőn látható képet, és a csillagok jelentéktelen pöttyei helyett már két bolygó látszódott – az egyik többségében kék-fehér, a másik vöröses színű – olyan közel egymáshoz, hogy Leia önkéntelenül azon kezdett gondolkodni, miként maradhatott meg a vörös bolygóként, hogyhogy nem változtatta holddá a jóval nagyobb kék-fehér bolygó gravitációja. Félúton közöttük, talán mindkettejüktől félmillió kilométer távolságra mesterséges fények csillogtak a planéta árnyékában is. A Mediator volt az, egy mon calamari cirkáló, a flotta egyik legújabb darabja.

- A lehető legközelebb vannak egymáshoz – állapította meg a képet tanulmányzó Mara.

- Elnézését kérem, úrnőm – érkezett egy dallamos hang a hátuk mögül, mintegy bejelentve C-3PO jövetelét, ahogy a protokoll droid csatlakozott hozzájuk a hídon. – de szerintem téves a meglátása.

- Elég közel vannak – szólt Mara, majd Jainához fordult. – Mind Rhommamool és Osarian technológiája a földi egységekre fókuszál…

- Rhommamoolé csaknem kizárólagosan! – szólt közbe gyorsan Thripio – mindhárom nő felvonta a szemöldökét. – De Osarian flottája is legfeljebb középszerűnek minősíthető. Kivéve persze, ha a Pantang-skálát használjuk, amely egy terepsiklót is úgy számít be, mintha csillagromboló lenne. Hozzá kell tegyem, ez egy felettébb nevetséges skála.

- Köszönjük, Thripio – szólt rá Leia, olyan hangon, amiből kitűnt, már többet is hallottak, mint eleget.

- Ellenben mindkettejüknek vannak rakétáik, amikkel eltalálhatják egymást ilyen közelről – folytatta Mara.

- Úgy van! – kiáltott fel a droid. – És a megközelítőleg ellipszis alakú pályáik közelségét tekintve…

- Köszönjük, Thripio – így Leia.

- … még lőtávolságon belül maradnak egy jó ideig! – folytatta a droid, szünet nélkül. – Legalább hónapokig! Tulajdonképpen két héten belül még közelebb lesznek egymáshoz, az elkövetkezendő évtizeden belül a legközelebb.

- Köszönjük, Thripio! – Mara és Leia már együtt beszéltek.

- És a legközelebb egy évtized óta! – tette hozzá a droid, de a három nő már elfordult, hogy folytassák a beszélgetést.

Mara megrázta a fejét, próbálva visszaemlékezni, mit is akart eredetileg mondani Jainának. – Ezért kellett most jönnünk.

- Úgy gondoljátok, hogy csata lesz? – kérdezte Jaina, és sem Leia, sem Mara nem mulasztotta el a szikrát szemében.

- A Mediator majd fegyelmet tart – reménykedett Leia. A csatacirkáló valóban lenyűgöző hadieszköz volt, a már jól ismert mon cal csillaghajók egy fejlesztett és páncélozott változata.

Mara visszapillantott a képernyőre, majd újra megrázta a fejét. Őt nem győzték meg. – Több kell ahhoz egy erődemonstrációnál, hogy megállítsuk ezt a katasztrófát.

- Valóban minden jelentés szerint egyre fokozódik a helyzet – szólt közbe Thripio. – Valamiféle bányászvitaként kezdődött, de mostanra keresztes hadjárat lett belőle.

- A rhommamooli vezető miatt – jegyezte meg Mara. – Nom Anor. A legalapvetőbb ösztöneiknél fogva irányítja a követőit, az Osarian elleni vitákat egy sokkal nagyobb, zsarnokságról és elnyomásról szóló dogmába fordította. Ne becsüljétek alá őt!

- Nem is tudom hol kezdjem felsorolni a Nom Anorhoz hasonló zsarnokok listáják, akikkel elbántam – felelte Leia egy rezignált vállvonás kíséretében.

- Nekem természetesen megvan az a bizonyos lista – kotyogott újra közbe Thripio. – Tonkoss Rathba…

- Köszönöm, Thripio – szólt Leia, de talán túlzottan udvariasan.

- Ez csak természetes, Leia hercegnő! – így a droid. – Mindig szívesen állok rendelkezésére. Hol is tartottam? Ó, igen, Tonkoss Rathba…

- Ne most, Thripio! – kérte Leia, azzal Marához fordulva hozzátette. – Gyakran találkoztam a fajtájával.

- Olyannal nem, mint ő – felelte Mara, és a hirtelen támadt gyengeség hangjában emlékeztette Leiát és Jainát, hogy Mara, színlelt bátorsága és túltengő energiái ellenére is súlyos beteg volt, egy furcsa és szerencsére ritka kórral, ami tucatjával ölt már, és amivel szemben az Új Köztársaság legjobb orvosai is tehetetlennek bizonyultak. A fertőzöttek közül Marán kívül csak egyvalaki volt még életben, és a másik túlélő már haldoklott a Coruscanton.

- Daluba – folytatta Thripio. – És persze volt még Icknya…

Leia megfordult, hogy udvariasan de határozottan elhallgattassa a droidot, de Jaina hirtelen kiáltása megállította, és visszafordította a képernyő felé.

- Érkező hajók! – jelentette be meglepetten Jaina. Az árulkodó jelek szinte a semmiből tűntek fel a szenzorokon.

- Négyen vannak – erősítette meg Mara. Még el sem hallgatott, a figyelmeztető jelzések máris rákezdtek. – Az Osarianról – kíváncsian Leiára pillantott. – Tudják, hogy kik vagyunk?

Leia bólintott. – És tudják, miért vagyok itt.

- Akkor békén kéne hagyniuk minket – érvelt Jaina. Leia újra bólintott, de persze jobban értette a helyzetet. Nem az osarianokkal akart találkozni – legalábbis nem kezdetnek – hanem nagy riválisukkal, Nom Anorral, a rhommamooli bajkeverővel, aki valóságos kultuszt alakított ki maga körül. – Mondd meg nekik, hogy szálljanak le rólunk! – utasította Marát.

- Udvariasan? – kérdezte Mara mosolyogva, de egy baljós szikrával a szemében.

- Új köztársaságbeli teherhajó – egy vontatott hang szólította meg őket az interkomon keresztül. – Itt Grappa kapitány az Osarian Légierőtől.

Mara megpöccintett egy kapcsolót, és a kapitány képe megjelent a monitoron. Leia felsóhajtott, ahogy meglátta a zöld bőrt, tüskés fejbúbot és a tapírszerű pofát.

- Nagyszerű – jegyezte meg szarkasztikusan.

- Az osarianok rodiaikat béreltek fel? – kérdezte Jaina.

- Csak néhány zsoldost, hogy elcsendesítsék a dolgokat – felelte Leia szárazon.

- Jóságos tervezőm! – jegyezte meg Thripio, aki idegesen igyekezett eloldalogni.

- Velünk jönnek! – recsegte villogó szemmekkel Grappa. – Osa-Prime-ba!

- Úgy tűnik először az osarianok akarnak beszélni veled – szólt Mara.

- Attól félnek, hogy a találkozóm Nom Anorral csak az ő pozícióját fogja megerősíteni, mint Rhommamoolon, mind az egész szektorban – vélte Leia, és meg is volt rá minden oka. Sok szó esett erről az utazás előtt.

- Bármi legyen is az ok, gyorsan közelednek – felelte Mara. Ő és Jaina egyaránt Leiára pillantottak utasításokért. A Jade Sabre Mara hajója volt, de ez viszont Leia küldetése.

- Leia hercegnő? – kérdezte az aggódó Thripio is.

Leia leült a Mara mögötti széklbe, tanulmányozta a képernyőt néhány pillanatig, mely már ismét a normál kilátást mutatta. A négy közeledő vadász jól kivehető volt a csillagok között.

- Rázzuk le őket! – szólt végül elszántan – ezt a parancsot egy pilótának sem kellett kétszer hallania. Mara már amúgy is vágyott rá, hogy végre komoly tesztnek vethesse alá az erős ionhajtóműveket és a manőverező rendszereket.

Ragyogó zöld szemekkel, széles mosollyal az arcán Mara a műszerek felé nyúlt, de megállította magát a mozdulat közben, visszahúzta kezeit, és az ölébe fektette őket. – Hallottad a hercegnőt, Jaina! – szólt.

Jaina állának koppanását talán még a rodiaiak is hallották, mint ahogy a Leiáét is.

- Komolyan? – kérdezte Jaina.

Mara egyetlen válasza egy unott kifejezés és enyhe ásítás kombinációja volt, mintha ez az egész dolog semmiség lenne, és semmi olyan, amivel Jaina ne tudna most megbirkózni.

- Igen! – Jaina fülig érő szájjal összedörzsölte tenyerét, aztán kinyúlt jobb felé, és letekerte a belső nehézségi kiegyenlítőket 95 százalékra, ahogy azt a vadászgépek pilótái is gyakran tették, mert így jobban érezhettek a hajójuk mozgásait. Úgy hívták hogy olvasd a gravitációt, és Jaina mindig is így szeretett repülni, miközben a gyors kanyarok és a sebesség belepréselte őt a székébe.

- Ne vegyél le túl sokat – figyelmeztette aggódva Leia.

De a lánya most már elemében volt, és Leia tudta, hogy a határokig kihasználja majd az űrhajó képességeit. A hercegnő oldalra dőlt, ahogy Jaina jobbra fordította a hajót, el az érkező vadászoktól.

- Ha elfutnak, lövünk! – érkezett Grappa vontatott hangja.

- Z-95-ös fejvadászok – állapította meg Mara gúnyosan, ahogy az ókori gépek közelebb értek. Lekapcsolta a komot, és Leiára pillantott. – Nem tudod lelőni azt, amit nem tudsz elkapni – magyarázta. – Adj nekik! – szólt rá Jainára, a manőverező rakétákra utalva. Arra apellált, hogy egy gyors lökettel könnyedén maguk mögött hagyhatnák a rodiaiak idejétmúlt vadászait.

Azonban míg beszélt, két másik pötty érkezését jelezték a szenzorok, amelyek kisüvítettek Rhommamool árnyékából, és egyenes vonalban közeledtek a Jade Sabre felé.

- Mara! – szólt Leia aggódva. Sógornője egy pillanatig tényleg a műszerek felé nyúlt, de közben Jaina szemébe nézett, és meggondolta magát. Biccentett a fiatal nőnek, hogy folytassa.

Leia hirtelen előredőlt székében, és csak az öv fogta meg, ahogy Jaina megfordította a nyomást, és jobbra rántotta a botkormányt. A hátuk mögül fémes csörömpölés hallatszott – alighanem Thripio nekiesett a falnak.

Alighogy a Jade Sabre megállt, Jaina teljes gázt adott, és balra, majd egy pillanattal később jobbra rántotta a kormányt, és jó száznyolcvan fokkal megfordította a hajót, aztán keményen dolgozott, hogy kiegyenesítse a menekülési útvonalat. Fordulás közben egy lézersugár keresztülvágott a hajó orrán.

- Az első négy mögöttünk van – szólt Mara nyugodtan. A Jade Sabre zökkent egyet, egy lövés a tat pajzsain kenődött szét.

- Próbálj meg egy… - kezdte Mara, de a szavak elvesztek, majdnem az ebédjével együtt, ahogy Jaina hirtelen megfordította a hajót tengelye körül, aztán még egyszer.

- Itt fogunk elpusztulni! – visította Thripio az ajtóból, és Leia még időben fordította hátra a fejét, hogy lássa, amint az addig a fémnek támaszkodó droid egy szánalmas kiáltással elrepül, midőn Jaina ismét a kormánnyal hadakozott, és újra megfaroltatta a hajót.

Egy pár Z-95-ös suhant el a képernyő előtt, de csak egy pillanat erejéig voltak láthatóak, Jaina másfelé indult, és ahogy az egyik motort teljes gázzal megdolgoztatta, Leia ismét az ülésébe préselve találta magát. Akart még mondani valamit Jainának, valami bátorító tanácsot, de szavai a torkában ragadtak. És nem ám holmi nehézségi erők miatt.

Jaina arca volt, ami megállította, a tűz barna szemeiben, az elszánt kifejezés, a mély koncentráció. Leia abban a pillanatban már tudta.

A lánya felnőtt nő volt, és egyesítette magában apja és anyja határozottságát.

Mara hátrapillantott a válla felett, Jaina és Leia között, és mindketten épp elég ideig tudták követni pillantását, hogy lássak, az eredeti négyből kettő irányt változtatott, és gyorsan közeledtek, lézerágyúik folyamatosan lőttek.

- Tartsatok ki! – figyelmeztette őket magabiztosan Jaina, és maga felé húzta a botkormányt, felemelve a Jade Sabre orrát, aztán teljes erőből előrenyomta, keményen lefelé döntve a hajót. A manőverből egy bukfenc lett.

- Végünk van! – kiáltotta Thripio az előtérből – az előtér plafonjáról.

Félig már a bukfencben, Jaina megszakította a manővert, és oldalra forgatta körbe a hajót, aztán ismét kifarolt. Egy újabb perdülés után már majdnem az eredeti útvonalon haladtak, és az első négy vadászgép volt mögöttük. Most mindkét ionhajtóművet feltüzelte, mintha a puszta sebességbeli különbséggel próbálná maga mögött hagyni ellenfeleiket.

Mindketten gyorsan kifelé fordították vadászgépeiket, majd egy pillanattal később vissza. Ezáltal a szökési útvonal kiszélesedett, de a lövésszögek is, ami jelentősen megkönnyítette az üldözésüket.

- Hercegnő… - a panaszos kiáltás hangos csörömpölésbe torkollott.

- Gyorsan jön! – kiáltotta Mara, amint észrevette a hajó bal oldala felé tartó újabb vadászt.

Jaina nem hallotta, most már befelé fordult, az Erőt használta, hogy kiismerje ellenségeit, minden mozdulatukra figyelt, és három lépéssel előttük volt. Mielőtt Mara megszólalhatott volna, felfelé fordította a Jade Sabre orrát, majd gyorsított, pontosan szembekerülve a másik újonnan érkező fejvadászgéppel.

A túlbuzgó rodiai pedig feléjük tartott, és a Jade Sabre védekező szenzorai vijjogni kezdtek, befogást jelezve.

- Jaina! – kiáltott fel Leia.

- El fog kapni! – tette hozzá Mara.

De ekkor a balról érkező hajó közvetlenül a Jade Sabre alatt süvített el, Jaina pedig aktiválta a repulzorokat, hogy felfelé fordítsa a hajót, vad pörgésbe taszítva a szerencsétlen fejvadászt.

A szemből érkező vadász még kilőtte a rakétáját, de mind az, mind a fejvadászgép elsüvített a Jade Sabre alatt.

Mielőtt a három nő levegőhöz juthatott volna, egy másik hajó jelent meg a látháron, egy X-szárnyú, az új XJ-típusból, heves lézertűz villogott a szárnyak végéből. Nem a Jade Sabre-re, hanem az éppen csak elhaladt fejvadászra.

- Ez meg ki? – kérdezte Leia, és a szintén kíváncsi Jaina keményen megfordította a hajót.

A fejvadász balra perdült, és lebukott, de a sokkal fejlettebb X-szárnyú rajta maradt, lézerei újra és újra eltalálták, mígnem a pajzsok megadták magukat, és az ósdi vadász ezer darabba robbant.

- Egy Jedi! – mondta Mara és Jaina egyszerre, és Leia, amint kinyúlt az Erővel, rájött, hogy igazuk van.

- Gyorsan a Mediatorhoz! – utasította Leia a lányát, és a Jade Sabre ismét pörgött.

- Nem tudtam, hogy van itt egy Jedi – nézett Leia Marára, de a másik nő is csak vállat tudott vonni.

- Még egyet kilőtt – informálta őket Jaina, aki végig odafigyelt a szenzorokra. – Két másik már menekül.

- Az már nem tetszik nekik, ha egy Jedi visszalő – jegyezte meg Mara.

- Talán a rodiaiak okosabbak, mint hittem – mondta szárazon Leia. – Állítsd vissza normálra! – kérte lányát, ahogy bizonytalanul talpra állt.

Jaina kelletlenül visszatekerte a nehézségi kiegyenlítőket a maximumra.

- Csak egy követ minket. – közölte. Leia már kifelé tartott.

- Az X-szárnyú az – tette hozzá Mara. Leia bólintott.

A hercegnő az előtérben találta meg Thripiót, meglehetősen kitekeredett állapotban. A droid a földön feküdt az egyik falnál, lábai az égnek álltak, feje pedig annyira előrehajlott, hogy majdnem a mellkasán volt.

- Meg kell tanulnod megállni a lábadon – korholta Leia, miközben talpra segítette. Amíg beszélt, Bolpuhrra pillantott – a noghri nyugodtan állt, ugyanazon a helyen, ahol korábban.

Valahogy nem volt meglepve.

Jaina gyorsan, de stabilan haladt a Mediator felé. Gyakran ellenőrizte, nem-e követik őket, de a rodiaiak elég okosak voltak hozzá, hogy ósdi vadászaikkal kimaradjanak ebből a csatából.

Leia kicsivel később csatlakozott újból hozzájuk. Jaina irányította a hajót, Mara pedig a székében pihent. Szemei csukva voltak. Arra sem reagált, amikor Jaina a dokkolási procedúráról kérdezte.

- Be fognak kísérni – biztosította Leiát, és valóban, az ügyeletes tiszt hangja hamarosan fel is harsant a komban, kiadva a dokkolási vektort.

Jaina bevitte a hajót a hangárba, majd ugyanazzal a lendülettel le is tette – és azok után, amit odakint produkált, Leiát már a legkevésbé sem lepte meg, hogy milyen simán tudott dokkolni még egy ekkora hajóval is.

Marát az apró rázkódás ébresztette fel, amikor Jaina kikapcsolta a repulzorokkal, és a Jade Sabre ledöccent a padlóra. Kinyitotta szemeit, majd mikor látta, hol vannak, gyorsan talpra ugrott.

Azonnal megingott, és úgy tűnt, el fog esni.

Leia és Jaina egy pillanat alatt mellette teremtek, elkapták, és kiegyenesítették.

Mikor visszanyerte egyensúlyát, Mara mély lélegzetet vett. – Talán legközelebb elég lesz kilencvehét százalékra visszavenni a nehézségi kiegyenlítőt kilencvenöt helyett – mondta tréfásan, és mosolyt erőltetett az arcára.

Jaina nevetett, de Leia aggodalmas arrcal figyelte a nőt. – Jól vagy? – kérdezte.

Mara ráemelte tekintetét.

- Talán találnunk kéne egy helyet, ahol pihenhetsz – javasolta Leia.

- Ahol mindannyian pihenhetünk – javította ki Mara, és a hirtelen támadt hűvösség a hangjában egyértelművé tette, hogy Leia jobban teszi, ha visszavonul, egy olyan területre lépett, ami az ő magánügye volt, és senkit nem engedett oda, sem a barátait, sem a férjét. A betegséget egyedül a saját harcának tekintette, egy csatának, amely mindent megkérdőjelezett, amit addig gondolt az életéről, múltról, jelenről, jövőről, és mindent, amit addig a halálról vélt.

Leia állta a tekintetét, de az aggodalmat beletörődés váltotta. Mara nem akarta, hogy körülugrálják. Elszánta magát, nem hagyja a betegséget odáig terjedni, hogy az kapja a legfontosabb szerepet életében, amit folytatni akart, úgy mint eddig. A betegség csupán semmiség lehet, és nem több.

Persze Leia nagyon jól tudta, hogy a belső zavar több annál, Marának gyakran órákat kellett meditálnia, hatalmas energiákat mozgosítva az Erővel, csupán hogy kordában tartsa. De ez az ő dolga volt.

- Remélem holnap találkozhatok Nom Anorral – magyarázta Leia, miközben a trió, Thripio és Bolpuhr kíséretében lefelé tartott a rámpán. Az Új Köztársaság díszőrségének egy kontingense várta őket, Ackdool parancsnokkal, egy kalamárival együtt, aki a fajára jellemző stílusjegyeket hordta, hatalmas, kémlelő szemeivel, halszerű arcával és lazacszínű bőrével. – A jelentések szerint jobb, ha kipihenten vágunk bele.

- Higgy azoknak a jelentéseknek – jegyezte meg Mara.

- De úgy tűnik először a megmentő Jedinkkel kell találkoznom – tette hozzá Leia szárazon. A vadászgép is visszatért a hangárba, pilótája épp letette a Jade Sabre mellé.

- Wurth Skidder – szólt Jaina, ahogy felismerte a jelzéseket a hajó ágyúi alatt.

- Miért nem vagyok meglepve? – Leia felsóhajtott.

Ackdool odalépett hozzájuk, és már-már belekezdett volna a fontos vendégeknek szánt üdvözlési procedúrába, de Leia reakciójától inkább hátrahőkölt – a jelenet láttán több díszőrségi tag felvonta szemöldökét.

- Miért küldte ki őt? – csattant fel Leia, az X-szárnyú felé biccentve.

Ackdool parancsnok belekezdett a válaszadásban, de Leia folytatta. – Ha segítségre szorultunk volna, akkor azt tudattuk volna önökkel.

- Hogyne, Leia hercegnő – Ackdool udvariasan meghajolt.

- Akkor miért küldte ki?

- Miért gondolja, hogy én küldtem ki Wurth Skiddert? – kérdezte a higgadt parancsnok. – Miért gondolja, hogy Wurth Skiddert érdekel bármilyen parancs, amit adhatok?

- Még néhány tüskésfejű ejtőernyő repked Osarian felett, ha rodiai cimboráinknak szerencséje volt – érkezett a Jedi dallamos hangja. A pimasz fiatalember gyorsan közeledett feléjük, a sisakot éppen akkor vette le a fejéről, és kirázta hosszú szőke haját.