HÉT

INDULÁS

- Kételkedett ebben bárki? – kérdezte Bensin Tomri szarkasztikusan, mikor Danni bejelentette, hogy az ősöreg Spacecasterrel elmegy a fagyott Helska 4-hez.

- De nem egyedül mész! – vágta rá Tee-ubo, és Danni nem ellenkezett. Végül úgy döntöttek, hogy hárman mennek, és egyiküknek geológiai tapasztalatokkal is kell rendelkeznie, míg Danni volt a misszió vezetője és a pilóta egyszemélyben.

 Nem sokkal később Yomin Carr kinyitotta ajtaját, miután kopogást hallott. Danni állt a folyosón, szélesen mosolyogva.

- Azt hiszem, meg kéne jutalmaznunk téged az elhivatottságodért, és kemény munkádért. – szólt. – Neked kellett volna megtalálnod az aszeroidát.

- És most egy olyan lehetőséget kínálsz nekem, ami egyszer adódik az életben? Azt akarod, hogy én menjek veletek, igaz? – kérdezte komolyan Yomin Carr.

 Danni bólintott, és újra rámosolygott.

- Attól tartok, vissza kell ezt utasítanom. – folytatta a Yuuzhan Vong. Fülében a tizowyrm vibrálni kezdett, jelezvén, hogy elkelne egy kis könnyedség a viselkedésében. – Egyébként is, azért kérsz meg engem erre, mert senki más nem olyan őrült, hogy felszálljon arra az űrhajónak csúfolt ócskavasrakásra. – mondta, és mosolyt kényszerített arcára.

 Danni elnevette magát, és nem cáfolta meg a férfi kijelentését.

- De ez nem lenne helyes. – mondta Yomin Carr egy pillanattal később teljes komolysággal. Nem tehette meg, a parancsai egyértelműek voltak, semmilyen körülmények között nem mehetett a bázisuk közelébe, mert akkor dicstelen halál várt volna rá. Yomin Carr nem kerülhetett kapcsolatba a háború koordinátorral, és a többiekkel sem, leszámítva a villipeken keresztül történő rövid jelentéseket. – Csak rövid ideje vagyok az ExGal tagja. – magyarázta. – Néhányan már hosszabb ideje vannak a Belkadanon, mintsem én egyáltalán a szervezetben. Nem vehetem el tőlük ezt a lehetőséget.

- Már kimondtad a tutit. – felelte Danni. – A többiek nem is igazán akarnak jönni.

- Dehogynem. – biztosította a nőt Yomin Carr. – Idegesek amiatt a vacak hajó miatt, ahogy én is. Lehet, hogy neked is így kéne gondolkoznod… De maga a lehetőség… az olyan, hogy minden tudós a fél karját odaadná érte.

- Minden tudós, leszámítva Yomin Carrt. – jegyezte meg szarkasztikusan Danni.

- Hiszek az előjogokban. – felelte Yomin Carr, miközben elégedettséggel töltötte el a gondolat, hogy Danni nem tudta figyelmen kívül hagyni őt. Mindig időben érkezett a műszakokra. Mindig hű maradt posztjához, miközben a többiek folyton csak azt nézték, hogyan bújhatnának ki felelősségük alól. – Találj valaki olyat, aki jobban megérdelmi a lehetőséget. – mondta végül Yomin Carr.

 Mindketten mosolyogtak, amíg Danni nem távozott, elfogadván az udvarias visszautasítást, de mikor a nő elhagyta a szobát, Yomin Carr tekintete elkomorodott. Azon gondolkozott, hogy ölje-e meg egyszerűen őket álmukban, mellyel elejét venné a felfedezésük lehetőségének. Térdre esett, és előrehajolva homlokát a padlóhoz érintette, könyörgött Yun-Harlának, a Csalárd Istennőnek és Yun-Yammkának, a Gyilkosnak segítségéért. Ujjai elfehéredtek az erőtől, mellyel a padlóhoz szorította őket, miközben dühének, harcos vágyainak egy részét a talajon töltötte ki.

Ezzel le is nyugtatta magát, és ismét uralta gondolatait. Össze kellett mérnie a fenygetést a bukás lehetőségével, és egyensúlyt hozni az egyenletbe. Kicserélte még a tizowyrm-jét, a féreg már túl hosszú ideje dolgozott a fülében, és vészesen közel került a végkimerüléshez. Ha túl sokáig tartotta volna ott, szó szerint halálba vibrálta volna magát.

Nem sokkal ezután, ismét az éj sötétjében hagyta el szobáját, és az apró Spacecaster-hez lopakodott.

Ez volt Yomin Carr képzésének és munkájának legundorítóbb része, a munka a masinákkal, minden olyan élő eszköz nélkül, amiket a népe használt. Emlékeztetnie kellett magát a nagyobb ügy fontosságára, így sztorikusan elfogadta szerepét, mint ahogy a képzése alatt is azt tette, és nem mondhatta, hogy nem volt büszke képességeire – a Praetorite Vong soraiban talán ő volt a legkiválóbb technikus.

Nyíltan dolgozott, túl sokan jártak erre ahhoz, hogy rejtve maradhasson – nem rejtette el a fényeket, és meg sem próbálta tompítani a fém csörömpölését.

Danni egy órával később meg is találta odakint, miközben épp nyakig temetkezett a hajó nehézségi kiegyenlítőibe.

- A tömíték félrecsúszott a nyomáspumpáról. – magyarázta őszintén, és nem hazudott, a Yuuzhan Vong harcos ezúttal tényleg javította a hajót. Ha Danni korábban lett volna itt, mikor Yomin Carr épp a kommunikációs eszköz kábeleit szedte szét, rájött volna, hogy valami nem stimmel.

- Három óra múlva indulunk – szólt a nő.

- Csak ellenőrzöm a létfontosságú rendszereket – felelte Yomin Carr. – A hiperhajtómű nem a legjobb minőségű, de eljuttok vele odáig, ha nem is túl gyorsan. Az ionhajtómű teljesen rendben van.

Danni bólintott, ő is elvégezte ugyanezen vizsgálatokat.

- Mi van azzal a kiegyenlítővel? – kérdezte.

- Csak a tömítés volt – felelte Yomin Carr, és miután végigfutotott egy lézeres ellenőrzést az alkatrészen, megoldottnak nyilvánította a problémát.

Danni figyelmesen ellenőrizte a munkáját, aztán elismerően bólintott. – Tényleg nem akarsz jönni? – kérdezte. – Bensin Tomri és Cho Badeleg már beleegyeztek, de helyet tudunk szorítani neked is.

- Jó választások – mondta Yomin Carr. – De nem, egy újabb tag ebben a rozzant hajóban már veszélyeztetné a küldetést. Meg akarod vizsgálni közelebbről is azt a bolygót, de nem tudunk négynek elég ellátmányt magunkkal cipelni, különösen, ha a hiperhajtómű nem az igazi.

- Nocsak, már van egy baldaviai zsákállatkánk is? – így Danni, arra az ijedős lényre utalva, amit gyakran használtak a gyávaság szimbólumaként.

Yomin Carr csak nevetett, mert tudta, hogy csak tréfából sértegette, és nem vette magára a dolgot. A nőnek fogalma sem volt róla, miről beszélt. – Menj, aludj még egy kicsit – biccentett oda neki, majd hátat fordított a műszereknek.

Danni a vállára tette egyik kezét. – Értékelem, amit teszel – mondta.

Yomin Carr bólintott, de közben küszködött, hogy kordában tartsa mosolyát. Ha a nő értette volna a mondat iróniáját…

Kicsivel később Yomin Carr elindította a távolsági kommunikátort, és felhívta a közeli ExGal-4-et. Minden műszer megerősítette, hogy a jel el lett küldve, de persze, köszönhetően Yomin Carrnak, ez nem így volt.

Némán emelkednek majd fel az űrbe.

Ez csak félig elégítette ki az óvatos Yuuzhan Vong ügynököt. Mi van akkor, ha Danni és társai találkoznak egy másik hajóval, amíg a háború koordinátor felé tartanak? Nem volt túl nagy a forgalom itt kint, de számolnia kellett vele, elvégre mások is érzékelhették az érkező világhajót.

Ezt észben tartva Yomin Carr visszatért a szobájába, és lerántotta a takarót Da’Gara prefektus villipjéről.

Mikor Da’Gara állatkája is felébredt, Yomin Carr felismerte a gnullith körvonalait a prefektus arcán – olyan teljes szimbiózisban éltek, hogy a villip már a gazdája részének tekintette, és azt is megjelentette a képen.

- Jöjjenek csak – felelte Da’Gara, miután Yomin Carr informálta őt a küldetésről. – És jó munkát végeztél az elhallgattatásukkal.

- Óvják meg a Danni Quee nevű nő életét – kérte Yomin Carr. – Ő veszélyes ellenfél.

A prefektus ajkai olyan széles mosolyra húzódtak, hogy a vonulat keresztülérte a villipet. – Átalakíthatjuk?

Yomin Carr elgondolkodott ezen egy pillanatig. Danni Quee-ből kiváló Yuuzhan Vong harcos válhatott volna, de ugyanezen tulajdonságai miatt kellett pusztulnia – kételkedett benne, hogy a nő erős akaratát saját népe ellen lehetne fordítani. Az arckifejezése pontosan elárulta gondolatait felettesének.

- Akkor egy méltó áldozat – szólt Da’Gara. – A megfelelő időben dicső halállal fog halni.

- Megtisztel, prefektus! – felete Yomin Carr, és ez valóban így volt, tekintve, hogy Da’Gara áldozásról beszélt, ami az egyik legfontosabb szertartás volt a Yuuzhan Vong társadalomban. Míg majdnem minden értelmes faj megértette, hogy a halál elkerülhetetlen, a Yuuzhan Vong kultúra egy lépéssel tovább ment, és magába fogadta, majdnem odáig, hogy az életet a halálra való készülődésnek tekintette. Megértették, hogy mindenki meghal egyszer, az egyetlen fontos kérdés az volt, hogyan halnak meg. Normális esetben a legdicstelenebb halálnemeket az ellenségeiknek tartogatták.

- Mennyi ideig tarthat ki Belkadan a jelenlegi állapotában? – kérdezte a prefektus.

- Nem sokáig – ígérte Yomin Carr. Végrehajtott néhány mérést aznap reggel, és kiszámolta az eredményeket. – A gázok pár napon belül elérik a kritikus tömeget. A viharok nem sokkal ezután érkeznek.

- Nálad van az ooglith-köpenyed? – kérdezte Da’Gara. – Ha valaki olyan jól dolgozott, mint te, Yomin Carr, akkor nem ez a megfelelő halál, mérgezés egy félreeső bolygón.

- Fel vagyok rá készülve, prefektusom! – húzta ki magát Yomin Carr az újabb dícséret hallatán. A munkája sajnos lassan a végéhez ért, Belkadan átalakulása után csak a bolygón kellett maradnia, és kiállnia az üvegházhatás viharait, miközben elindult a hódítás. – Remélem, szolgálatára állhatok valami módon, amíg várnom kell.

- Ez könnyen előfordulhat – felelte Da’Gara. – Talán felhasználjuk majd az ottani adatokat, hogy megkönnyítsük a következő világhajók érkezését. Még ennél is valószínűbb, hogy Nom Anor végrehajtó hall a nagyszerű munkádról, és elhozat majd, hogy segítsd a kémkedésben.

Ekkor váratlanul kopogtak Yomin Carr ajtaján, így gyorsan letakarta a villipet és visszatette szekrényébe, majd ledobta a trikóját, és szemét dörzsölgetve sietett az ajtóhoz, mintha aludt volna.

Odakint Garth Breise állt, több tekercsnyi kötéllel a vállán. – Készen vagy? – kérdezte.

- Még sötét van – jegyezte meg Yomin Carr.

- Inkább vállalom az éjszakai erdő veszélyeit, mint Danni Quee haragját – felelte Garth Breise.

Yomin Carr visszalépett, hogy felhúzza az ingét. Minden nagyszerűen alakult…

A hajnal hűvös volt, de nem csípős, és valami sűrű, kénes szag terjengett a levegőben. Garth Breise állandóan huzogatta az orrát, de nem fűzött kommentárt a dologhoz. Yomin Carr ezt némi megkönnyebbüléssel nyugtázta. Emlékeztette magát, hogy ő sokkal érzékenyebb lesz a szagra, mert tudta, mit tartalmazott. Talán Garth alig vette észre.

- Megvárod, amíg elmennek? – biccentett Yomin Carr a dokk felé, ahol Danni és a többiek épp indulni készültek.

-  Már elköszöntöm – felelte Garth. – Most már csak túl akarok lenni ezen a hülye melón.

- A torony csak száz méter magas – jegyezte meg Yomin Carr.

- Csak – visszhangozta szarkasztikusan a morcos Garth. – És kicsit szeles meg hideg a tetején.

- Ha szerencsések vagyunk, már vár ránk egy vöröstaréjú párduc odakint – folytatta Yomin Carr, de Garth Breise még csak el sem mosolyodott. – Legalább megspórolná nekünk a mászást.

Most, hogy Yomin Carr eszébe juttatta a ragadozókat, Garth sokkal elővigyázatosabb lett. Először is a fényeket mind a torony köré irányította, aztán kivett egy sugárvetőt a fegyverszekrényből. Egyet felajánlott Yomin Carrnak is, de ő ezt udvariasan visszautasította.

Kiléptek a komplexumból, és becsukták az ajtót maguk mögött, azzal elindultak a torony felé. Ahogy közeledtek, mindketten észrevették a mozgást az építmény lábainál. Olyan volt, mintha maga a talaj kelt volna életre.

- Mi a fenék ezek? – kérdezte Garth Breise, aki lehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye a mozgó lényeket – vörösesbarna bogarak egész tengerét.

- Talán ők az okai a kommunikációs gondoknak – vetette fel Yomin Carr.

- Ami a kábelt elrágta, nagyobb volt, mint egy bogár.

- De mi van, ha néhány bemászott a kábelbe, miután elszakadt? – Yomin Carr hagyta, hogy a mondat beleigya magát Garth fantáziájába. Tudta, hogy nem ez volt a gond, legalábbis nem kizárólagosan, de Garth nem – és valóban, ha néhány bogár tényleg bemászott, akkor a kábelnek annyi volt.

- Amikor megtaláltam a szakadást, még egyet sem láttam – mondta Garth.

Yomin Carr felnézett. Fel, fel, a magasba. – Gondolod, hogy megéri felmászni? – kérdezte. – Vagy előbb hosszában akarod megvizsgálni?

Garth habozott, mielőtt válaszolt volna, és Yomin Carr már kezdte azt hinni, sikerült lebeszélnie a férfit a mászásról. De… - Fel – szólt Garth, azzal levetette a köteleket a válláról. – Essünk túl rajta.

Yomin Carr vitatkozni akart, de megállította magát. Talán a küldetés számára jobb lenne, ha lebeszélné Garthot a mászásról, de ő percről percre izgatottabb lett, és vágyott az akcióra. Ő maga is mászni akart.

És így is tettek, centiről-centire haladtak, odafigyelve minden lépésre, a kötelet is biztosítva, aztán mentek még egy szintet. És még egyet. Még mindig sötét volt, amikor Garth Breise vezetésével felértek a tetejére.

- Meg is van – biccentett a szétszedett csomóponti doboz felé. – A rohadt szél.

Yomin Carr is fellépett mellé. – Talán az – mondta.

Egy hatalmas dübörgés jelezte a hátuk mögül, hogy Danni és két társa már úton voltak, és ők is követték a hajót tekintetükkel, amíg el nem tűnt a sötét égbolton.

- Szívesebben lennék odafent, mint itt – jegyezte meg.

- De itt fenyegetés vagy – szólt Yomin Carr.

- Mi? – Garth megfordult, és érdeklődve nézett rá.

Yomin Carr rabul ejtette a pillantását és a férfi lélegzetét is, ahogy megkeményítette két ujját, és Garth légcsövébe vágta őket. A férfi levegőért kapkodott, és fél kézzel a torkához kapott, de eközben Yomin Carr ugyanazon két ujjával a csuklójára csapott, és az ütés elég volt ahhoz, hogy elengedje a korlátot.

Garth vadul kapálozott, próbált elkapni valamit, de Yomin Carr keze mindig útban volt, és megállította, bármit próbált. Aztán, szinte a semmiből, a Yuuzhan Vong harcos elővarázsolt egy apró, fényes pengét, és fenyegetően Garth arca felé sújtott vele. De pusztán azért, hogy a férfi védekezően maga elé kapja a kezét, és ekkor Yomin Carr újabb támadást indított, felfelé rántotta a pengét, és elmetszette a kötelet, pontosan ott, ahol a gerendához csatlakozott.

Garth karjai halálos köröket jártak, ahogy elkeseredetten próbálta visszanyerni egyensúlyát. – Miért? – zihálta.

Yomin Carr egyetlen apró lökéssel befejezhette volna feladatát, de visszafogta magát, kiélvezte a férfi arcán megjelenő rémületet, élvezettel figyelve minden elkeseredett próbálkozást.

Aztán hasonló élvezettel hallgatta a sikolyt, ahogy Garth Breise hátrazuhant, estében eltalált egy keresztgerendát, és egy nyaktörő fordulattal tovább zuhant lefelé.

Yomin Carr örült, hogy Garth még korábban átirányította a jelzőfényeket, mert így jobban láthatta a csonttörő becsapódást. Mert adtál nekem egy ürügyet rá – válaszolta meg a Yuuzhan Vong némán az elkeseredett férfi utolsó kérdését.

Egy pillanatig azért a sajnálat is belehasított a harcosba, mikor rájött, hogy Garth teste könnyedén agyonzúzhatta néhány kedves kis dweebit bogarát.