A múlt kísértete
Leia Organa Skywalker Solo 2005.03.15. 21:10
Újjabb újítás a menüknél!! Remélem ez a fan fic em is tettszeni fog!!
Ez az első TLW s sztorim, úgyhogy kérlek legyetek elnézőek velem szemben! Ez a Trapped után játszódik, és Ned is van benne. Marguerite második férjének a nevét nem tudom, és azt sem, hogy miként jutottak pontosan a Fennsíkra, ezért vannak benne kitalációk! Sir Arthur C. Doyle regényének a szereplőin kívül, akik szerepelnek, azok kitalált emberek!
Írjátok meg véleményeteket, észrevételeiteket a művel kapcsolatban, s ha esetleg tudjátok azokra a dolgokra a választ, amire én nem (ki volt M. második férje, min keresztül érkeztek a Fennsíkra, és miért nem mehetnek azon az úton vissza…) akkor azt is írjátok meg, hogy kijavíthassam! Mindenkinek köszönöm, s jó olvasást kívánok.
Leia.krux@freemail.hu
Leia Krux
A múlt kísértete
Egy szép, napsütötte reggel volt, ami nem volt szokatlan a Fennsíkon. Marguerite ezen a reggelen nagyon vágyott friss gyümölcsökre, ami persze aznap nem volt a faházban.
- John! Kérem, jöjjön el velem! – kérlelte negédesen Marguerite.
- Rendben – adta be a derekát Roxton nem túlzottan nehezen. A nő szeszélyei mindennaposak voltak – Challenger magának kell valami különleges?
- Nem köszönöm – mondta a tudós fejét rázva, épp egy régi Times magazint olvasgatott, amit még Londonból hozott magával. Már vagy százszor elolvasta, mégis, ahányszor a kezébe vette örömöt jelentett neki – De ha útközben találnak egy kis borsfüvet, annak azért örülnék.
- Az mi? – kérdezet Finn, aki az asztalon pihentette a lábát.
- Az egy adalék Finn. A tudomány szempontjából nem sok mindenre lehet használni, de a kiválóan helyettesíti a borsot.
- Te kérsz valamit Finn? - kérdezte Marguerite.
- Nekem nem kell semmi köszönöm. Mikor jöttök vissza?
- Az attól függ, hogy Marguerite milyen gyümölcsöket szeretne – válaszolta Roxton – Ha estig nem jövünk vissza, akkor kezdhetnek aggódni miattunk – mondta borúlátóan.
- Jaj John, mióta ilyen félős? – kérdezte heccelve Marguerite.
- Mióta magát ismerem – mondta nevetve Roxton. Marguerite erre megforgatta szép szemeit.
- Nem megyünk messzire – mondta Finnek Marguerite.
- Ez bíztató – nézett rájuk furcsán vissza a nő.
- Na jó, legkésőbb sötétedéskor találkozunk – mondta Roxton és Marguerittel beszálltak a „liftbe”. Miután elmentek Challenger megjegyezte.
- Hát szerintem bőven csak akkor érnek vissza.
Finn megrázta a fejét és kérdően nézett a tudósra.
Challenger ránevetett – Nem érdekes, csak mióta bevertem a fejem azóta élénk a fantáziám – aztán nevetve elvonult a laboratóriumába.
***
- Marguerite hova rohan ennyire? – kérdezet megállva Roxton
- Karambolét, ananászt, kivit és banánt szeretnék enni.
- Höhh, maga olyan kívánós, mint aki gyermeket vár. Mi lesz, hogyha terhes lesz? Akkor mindent megeszik majd?
- Ha valamikor terhes leszek, akkor vigyázok majd magamra, mert nem szeretnék akkorára hízni, mint egy tehén – válaszolta – De csak ha terhes leszek.
- Ó tényleg – kérdezte Roxton és megállt Marguerite előtt, aki bólintott – És az mitől függ?
- Attól, hogy megtalálom e az igazit – incselkedett Roxtonnal.
- És van már tippje véletlenségből? – kérdezte Roxton közelebb lépve Margueritehez.
- Hát – kezdte Marguerite csillogó, kaján szemekkel – Ott van például Ned.
- Hogy mii? – akadt fenn Roxton szeme, s megállt a mozdulta (mármint hogy Marguerithez hajoljon)
Margueritből kitört a nevetés, s elfutott.
- Na várjon csak! – mondta Roxton s utána eredt. Így kergetőztek a fák között, míg végül Roxton elkapta Marguerite derekát, s így a földre rántotta. Marguerite alul volt, Roxton pedig rajta pihent. Mindketten pihegtek, és egymás arcába nevettek. Marguerite odahajolt Roxtonhoz, aki elfogadta a felkínált ajkat, s hosszan megcsókolta a nő száját.
Ekkor történt meg az, aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie. Roxton teste megfeszült, mert zajt hallott. Mindketten a puskájukért nyúltak. Ekkor nyíleső kezdett záporozni rájuk.
- Áhh, te jó ég! – kik ezek és mi a fenét akarnak?
- Fogalmam sincs – mondta Roxton, s lőtt néhányat – Mondja Marguerite, ugye mostanság nem tett senkinek sem rosszat? – kérdezte fejét arrébb kapva. Ahol egy másodperccel azelőtt a feje volt, most egy nyíl állt ki a fából. Ezután, egy tetovált arcú, maorihoz hasonló harcos előrébblépett, két öklömnyi nagyságú golyót hajított Roxtonékhoz. Amint földetértek a gömbök, füst kezdett szivárogni belőlük. Marguerite és Roxton egyből elájultak, amint belélegezték a gázt.
***
- Jó reggelt! – köszönt Veronika és Ned vidáman, akik épp akkor érkeztek meg a szobájukból. Mindketten sugároztak az örömtől. Ned egy héttel ezelőtt tért vissza hosszú útjáról. Már nem is számított arra, hogy Veronikát otthon találja, de akkor lepődött meg igazán, amikor Finn betolakodónak nézte, és majdnem lehajította az erkélyről. Azóta megbékélt a lánnyal, bár még mindig zavarta, hogy a lány, a nem túl szép jövőből jött vissza. Veronika nagyon boldog volt, hogy Ned visszatért…. Sajnálta, hogy nem mondta a férfinek, hogy mennyire szereti őt.
Épp leültek reggelizni, mikor meghallották Roxton lövéseit.
- Ez Roxton puskája – mondta Challenger. A kezében megállt az étel.
- A másik Marguerité – mondta Veronika. Szó nélkül puskát fogtak, s rohantak le a faházból, a lövések irányába.- Roxton, Marguerite – kiabálták, de nem jött válasz. Veronika talált néhány lábnyomot, mely alapján elértek arra a helyre, ahol már csak a füstbomba maradéka volt.
- Ez nem Marguerite kalapja? – kérdezte Finn, és felemelte a földről.
- Csak nem rabolták el őket? – mondta ki Ned azt, ami mindenki fejében járt.
- Úgy tűnik – mondta Challanger – Már csak az a kérdés hogy kik és miért vitték el őket.
- Ez furcsa – mondta halkan Veronika – Ilyen nyilat a barbárok használnak, de ők messze laknak innen – Semmi keresnivalójuk itt.
- Úgy tűnik, hogy most mégis volt valami okuk – mondta Ned – Tudod hol laknak?
- Nem olyan messze van innen egy az egyik falujuk – bólintott Vee.
- Akkor indulás – mondta Challenger – Nem hagyhatjuk magukra őket!.
- Nem lesz könnyű – suttogta Veronika Nednek és Finnek – A barbárok gyorsak…és barbárok.
****
2. fejezet:
Marguerite egy szobában kezdett ébredezni, ami nem is akárhogyan nézett ki. Baldahínos ágy, dinoszaurusz-szőnyeg, falfestmények, öltözőasztal…. Marguerite lassan felült és megtapogatta fájó fejét. Az ágyon, amin feküdt, egy gyönyörű ruha volt kiterítve. Egy kisestélyi, amit bármelyik társasági eseményen felvehetne.
Halkan Roxtont szólította, de aztán beletörődött, hogy nincs vele a szobában. Odament az ajtóhoz, és megpróbálta kinyitni, de az többszöri próbálkozásra sem nyílt ki. Épp mikor ellépett az ajtó elől, egy halk kattanás hallatszott, majd egy lány lépett be a szobába, egy tálca gyümölccsel a kezében, fejét leszegve. Egyből letérdelt, a tálat pedig Marguerite felé tartotta.
- Hol vagyok? – kérdezet Marguerite a lánytól – Hol van Roxton, és…mi ez a hely? ….. Válaszolj már az Istenit!! – kiáltott rá Marguerite.
- Úrnőm, kérlek, vedd fel a ruhát és gyere velem. Nemsokára mindent megtudsz – mondta alázatosan lehajtott fejjel.
Marguerite beletörődött, s sebtében magára vette a ruhát, majd követte a lányt. Mikor belépett a kastély báltermébe, halkan megkérdezte
- Ki lakik ezen az átkozott Fennsíkon egy ilyen helyen? – választ annyira nem is várt mégis kapott.
- Természetesen én! – mondta egy vidám hang. Marguerite lassan eléfordult. Megborzongott a hangtól. Rettegett tőle.
- William Adorman, gondolhattam volna, hogy itt sem szabadulok meg tőled.
- Oh Marguerite, azért kedvesebb fogadtatásra számítottam volna tőled, főleg, hogy a fél világot körbejártam, mire eljutottam ide.
- Hagyj engem békén! – mondta Marguerite dühösen, és elindult az ajtófele, de 2 őr az útját állta.
- Marguerite, hiszen még csak most jöttél… Csak nem menni akarsz? Inkább vacsorázzunk!
- Hol van John? – kérdezte Marguerite hirtelen.
- Oh, csak nem Lord Roxtonra gondolsz?
- Hol van? – sziszegte Marguerite újra a fogai közt a kérdést – Mit csináltál vele Bill? Ne szórakozz velem!!
- Nyugalom szívem, Ő is a vendégszeretetemet élvezi. – Marguerite összerezzent a férfi szavaitól. William Adorman vendégszeretetét sajnos túlontúl jól ismerte.
- A vacsora tálalva – fejezte be a vitát Adorman, és kihúzta Marguerite székét az asztalnál.
***
|