A férj
Leia Organa Skywalker Solo 2005.07.02. 22:01
A Tenger című novella folytatása... Remélem elnyeri a tetszéseteket!!! Írjatok véleményt, vagy a Vendégkönyvbe, vagy a chat be..:)
- Jaj Istenem – motyogta Hermione, miután kilépett a házból, s nekidőlt az ajtónak – Miért kellett ezt most Ron? Miért? – kérdezte a levegőtől – Nem mondhatom el neked… Egyszerűen nem lehet! – megrázta a fejét, elindult a partra.
A nap lenyugvó félben volt, és a szél is feltámadt már. Bár Hermionén egy hosszú, fehér szoknya volt, meg egy fehér top, mégsem fázott.
Elmélázva sétálgatott a parton, még nem elérkezett egy különleges helyhez. A hatalmas kövekhez, melyek elválasztották a tengert a homoktól. De nem a kövek voltak különlegesek, és nem is az, hogy a sziklák között volt egy hosszú, vékony homokos partszakasz. Hanem az emlékek miatt foglalt el Hermione szívében fontos helyet.
Emlékezett, mikor 1 évvel ezelőtt Harryt és Ront az auror-parancsnokság kiküldte Írországba tanulni. Neki akkor itthon kellett maradnia. Bár sajnálta, hogy barátai nincsenek itt, mégis azok voltak élete legszebb hetei. Ránézett az egyik sziklára.
- Erről estem le majdnem – mondta elgondolkodva – De még jó, hogy elkapott. A kvidiccs megtette a hatását. Mikor először találkoztunk a vonaton olyan kis satnya volt a teste… de ma már nem. Megváltozott – tovább sétált, míg nem egy kis beugróhoz érkezett – Igen. Itt kérte meg a kezemet. Hajnalban. Már akkor is tudta, hogy szeretem a napfelkeltét a partról nézni. Meleg volt… ezért bementünk fürdeni. Mikor kijöttünk bukkant elő a nap… És akkor letérdelt elém… - Elmélázva gondolt vissza arra a percre. Kedvese nyakába ugrott, de olyan hirtelen, hogy mind a ketten a földön kötöttek ki. A fiúnak még a gyűrűt sem volt ideje kivenni a zsebéből, mert Hermione minden csók után elmondta, hogy Igen, igen, igen… aminek a következménye nem a gyűrű előhúzása volt…
De tovább most nem gondolkodhatott, mert két erőskar ölelte át hátulról. Ha nem ismerte volna meg az illatot bizonyára akkorát ugrott volna, mint akit megcsípett egy darázs.
- Mi volt? – kérdezte a férfi.
- Áhh semmi! – mondta Hermione egy kicsit mérgesen, mintha a férfi tehetne mindenről – Csak Ron megkérte a kezem.
- Hát ez várható volt – mondta teljesen nyugodtan – Nem tudom miért várt ilyen sokáig – vont vállat nemtörődömséget színlelve a szőke férfi.
-Mi az hogy várható volt? Ez az összes hozzászólásod Draco Malfoy?? – fordult szembe kedvesével Hermione. Kipirosododtt arcán látszott, hogy mérges.
- Jaj édesem, mégis mit mondjak még? Azt hogy a szívem szakad meg, amiért Weasleyt el kellett utasítanod? Mert ugyebár elutasítottad nem…? – kérdezte homlokráncolva. Ha valaki idegen nézte volna Dracot, akkor az azt hitte volna, hogy a volt mardekáros csak érdeklődést színlelve kérdezte meg. De Hermione édestova három éve elég közeli kapcsolatot tartott fenn a férfival, így már észrevette, hogy egy kis idegesség vegyült a férje hangjába.
- Csak nem vagy féltékeny Draco? Bár ha belegondolok van rá okod… Hiszen Ron kedves, őszinte…
- Hermione – szólt halkan közbe Draco.
- Jó lelkű…
- Hermione! – szólt vészjóslóbban a férj.
- Erős, gyengéd…
- Hermione Granger Malfoy! Ezt azonnal hagyd abba!! – kiáltott fel hangosan Draco. Még a sirályok is ijedten szálltak fel a sziklákról.
- Jaj szívem ne vedd magadra! – mondta sajnálkozós hangon Hermione – Azért te sem vagy rossz ember… Ron nyomában vagy… - folytatta volna, de ekkor felrobban t egy kisebb szikla és ez elnémította. Döbbenten nézett Dracora, aki összeszorított ököllel állt most már háttal neki. Hermione mélyet sóhajtott, majd odament hozzá. Draco halkan motyogott: Ez nem lehet igaz… Nem hiszem el, hogy nem tudom kontrollálni…
Hermione Draco elé állt és bűnbánó arccal nézett a férjére, aki viszont nem nézett vissza rá.
- Sajnálom – mondta s közben végigmérte a férfit. Az egyik karján egy mély vágást ejtett az egyik szikladarab. Háromszor óvatosan végigsimított a seben, mire az eltűnt – Nem hagyhattam ki ezt az alkalmat – mosolyodott rá negédesen – De tudod, hogy téged szeretlek! Különben nem mondtam volna Ronnak nemet. És akkor most az ő ágyában lennék, nem pedig a mienkbe igyekeznék…- Draco elfordított arca ellágyult, és visszanézett a feleségére.
- Sajnálom, csak nem bírom, hogy Wes….
- Hé! Tudom.
- És hogy felrobbantottam, amikor megfogadtam…
- Draco! Tudom! Gyere! Menjünk haza!
- De mi lesz, ha egyszer melletted robbantok fel valamit? Vagy téged…? – kérdezte kétségbeesetten inkább magától, mint Hermionétól. Egy mozdulattal leült a földre – Inkább menj haza…én még maradok.
- Nem! – mondott határozottan ellent a lány, és leült Draco mellé a homokba, és férje arcát magára fordította – Draco nem a te hibád volt! Engem védtél! Vagy megbántad? – kérdezte keményen.
- Nem – mondta őszintén – De én… Megöltem az apámat! Azért mert mérges voltam rá! Mert nem akartam, hogy megöljön téged. Azt nem engedhettem…
- Draco! Héj! – Hermione melegen átölelte a férjét. Tudta, hogy még mindig hatalmas bűntudattal küszködik.
Másfél éve történhetett, hogy Lucius Malfoy megjelent azon az utcán, ahol Draco és Hermione sétálgattak. A férfi elküldte fiát. Szándéka nyilvánvaló volt. Meg akarta ölni Hermionét. De Darco a lány elé állt, és pálca nélkül próbálta védeni, mert mikor apja látta, hogy ellenkezik, egy Invitoval elvette tőle. Hangosan veszekedtek. Sok mindent egymás fejéhez vágtak, még nem, Lucius egy cruciót küldött Hermionére. Ekkor viszont Draco mérgében felrobbantott egy kocsit. Azt a kocsit, ami közvetlen Lucius Malfoy mellett volt. A férfi azonnal meghalt, nem számított rá, hogy fiának ekkora ereje van. Draco már akkor megfogadta, hogy nem fog többet varázsolni. És azóta nem is szegte meg saját magának tett ígéretét. Másfél éve nem fogott pálcát, és próbálta kontrollálni érzéseit, hogy ne lehessen többet kitörése… - Tudom, hogy nem akartad megölni az apádat! De engem védtél! És ez jusson eszedbe! És ha akkor nem védesz meg, akkor már halott lennék… és akkor… akkor nem lehetnék terhes sem – suttogta a fülébe. Draco megdermedt. Neki? Gyereke? – Igen. Kisbabát várok – mondta Hermione könnyes szemmel nézve férjére. Már el akarta neki mondani, csak még nem volt hozzá ereje. Nem tudta mit fog hozzá szólni. De nem kellett volna aggódnia. Draco felpattant ültéből, és Hermionét úgy pörgette a tengerparton, mint az ifjú szerelmes, aki rátalál élete szerelmére.
|