6. fejezet: A szökevény

Disra moff eltökélten felállt cellájában. Eljött az idő, megpróbálkozik a szökéssel. Elővette csizmájából az apró sugárvetőt, és az ajtóhoz ment.

- Bel Iblis! – szólt oda a néhány méterrel arrébb posztoló tábornoknak.

Garm Bel Iblis megfordult és a cellához sétált.

- Mit akarsz?

- Ezt! – felelte Disra. Azzal a sugárvetővel szétlőtte a zárat, majd a tábornokra lőtt. Bel Iblis összehanyatlott. Disra kirúgta a cellaajtót, és kirohant a folyosóra. Tudta, hogy a cellájától nem messze van a kijárat, arra vette hát az irányt. Amikor a kapuhoz ért, az őr tüzet nyitott rá. Disra félreugrott, és az ő lövése telibetalálta az őrt. Disra kiszáguldott az utcára, elkötött egy siklót, és teljes sebességgel megindult az űrkikötő irányába.

Időközben a börtönben Bel Iblis magához tért, és nagyot nyögve felült. Azonnal észrevette a nyitott cellaajtót.

- A rohadék! – sziszegte a tábornok, miközben felpattant, és a hasára szorította a kezét. Az energiaelnyelő ruha megóvta az életét, de így is jócskán megütötte a lövedék. Futásnak eredt, abban a reményben, hogy még elcsípheti a moffot. De már késő volt.

Disra eltűnt.

Alig pár perccel később a Coruscant katonai bázisán felsípolt a kom.

Ardiff kapitány odasietett, és fogadta a hívást.

- Itt Ardiff. Hallgatom Bel Iblis tábornok.

- Kapitány! Azonnal riassza az elfogóvadászokat! Disra megszökött!

Ardiff azonnal reagált, és elküldte a parancsot. Csak ezután fordult vissza a komhoz.

- Hogy történt ez?

- A csizmájában volt egy rejtett sugárvető. Szétlőtte a zárat, és megölte a biztonsági őrt. Már én is holtan hevernék, ha nem energiaelnyelő ruhát viselnék.

- Nagyszerű. – szorította össze a fogait Ardiff. – Rendben, tábornok. Reméljük Pellaeon admirális meg tudja majd állítani.

- Igen. – felelte amaz. – Bel Iblis kikapcsol.

A kom elhallgatott. Ardiff sóhajtott egyet.

- Az a fickó ügyesebb, mint gondoltam. – morogta. A kapitány legutóbb saját kezűleg kapta el a moffot, de most már késő volt. Ardiff tétlenségre ítélve lezuttyant a székébe.

A világűr.

A Coruscant fölött, a Chimaera csillagromboló fedélzetén Pellaeon admirális lázasan osztogatta a parancsokat.

- Harch őrnagy! Most jelentették, hogy egy kis teherhajó elhagyta az űrkikötőt. A pilótaként egyértelműen Disrát azonosították. Küldjön ki egy osztag X-szárnyút! Ne dezintegrálják, csak fogják el!

- Igenis, uram! Intézkedem, uram! – pattogott Harch, majd elszelelt. Pellaeon gondterhelten a híd ablakához sétált, és figyelte, ahogy az X-szárnyúak kirepülnek a romboló hangárjából.

Valóban, pár pillanattal később felbukkant egy YT-1200 osztályú teherhajó, amely egyenesen a Coruscant légteréből érkezett. Amint észrevette a vadászgépeket, villámgyorsan irányt változtatott, és ügyesen manőverezett.

- Indítsák be a vonósugarat! – kiáltotta a hídon Pellaeon. – X-szárnyúak! Tereljék be a moffot a vonónyalábba!

- Igenis! – nyugtázta a parancsot Wedge Antilles tábornok, az osztag vezetője.

Bármily ügyesek voltak is a vadászpilóták, Disra moff nem adta fel. Megpróbált minél távolabb kerülni a csillagrombolótól, és felkészítette hajóját a hiperűrugrásra.

- A vonónyaláb befogja…tíz…kilenc…nyolc… - számolt vissza Meizh Vermel ezredes.

Ekkor azonban a teherhajó fénysebességre kapcsolt, és eltűnt.

Pellaeon híres volt az önuralmáról, de most dühében ököllel rácsapott a híd korlátjára.

- Shavit! – tört ki száján a régi koréliai szitkozódás. De mindhiába. Disra elmenekült.

Valami mégis azt súgta az idős admirálisnak, hogy hamarosan viszontlátja.